fbpx

Műanyag palackok, gáztartályok, gumiabroncsok, bútorok lebegnek a Szajnán

Az egy hete tetőzött hatalmas árvíz vitte magával a francia fővárosból a hordalékot, amely egy mesterséges gátnál feltorlódott. A hulladék vastagsága néhol eléri a fél métert. A folyó partján élők elkeseredettek, már a gyerekeiket is féltik iskolába engedni, mert megjelentek a patkányok is. Többen nem várják meg a hatóságokat, és maguk látnak neki a környék megtisztításának – hangzott el az M1 Híradójában.

A Szajnán levonuló árhullám sodorta a Párizstól 60 kilométerre lévő városig a hordalékot, amely egy mesterséges gátnál feltorlódott. A víz felszínén műanyag palackok, gáztartályok, gumiabroncsok, bútorok lebegnek, van, ahol 80 cm vastagságú a hordalék.

A parton élőknek a házuk bejáratáig vitte az ár a hulladékot, és az újabb problémákat is. A város polgármestere szerint a hordalék eltávolítása 150 ezer euróba kerül majd a városnak.

A város lakói közül többen összefogtak, hogy elkerüljék a nagyobb bajt, nem várnak a hatóságok intézkedésére, hanem az utcában élő gyerekek segítségével teszik élhetőbbé a mindennapokat. Egy nagy szeméttárolóba gyűjtik a műanyag flakonokat és más nem veszélyes szemetet.

Párizsban pont egy hete tetőzött a Szajna, 5 méter 85 centiméteren. Ez négy méterrel magasabb az átlagos szintnél, de csaknem 2 méterrel elmaradt a százéves rekordnál, amikor a folyó az egész belvárost elárasztotta. Előre jelezték, hogy az ár levonulása nagyon lassú lesz, így akár hetekig is eltarthat, amíg teljesen helyreáll az élet a francia fővárosban. A vidéken pedig még ennél is tovább tarthat.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .