Hazánkban még évekig maradhatnak a műanyag zacskók a boltokban

2018-tól már Görögországban is fizetni kell a környezetszennyező műanyag zacskókért. Mostantól négy centbe kerül egy, de jövőre már dupla ennyibe is kerülhet. Olaszországban is változásokkal indul az újév.

Pluszkiadás lesz  

Érdemes lesz most már Görögországban is tudatosabb fogyasztóvá válni, ami a csomagolóanyagokat illeti. Január elsejétől négy centbe, vagyis kicsivel több mint tizenkét forintba kerül egy műanyag zacskó a boltokban. Jövőre ez az összeg  kilenc centre is emelkedhet. Azonban a heti piacokra és az utcai árusokra továbbra sem vonatkozik a rendelkezés, ezért a környezetvédők kritizálják a szabályozást.

Nem elég ökotudatosak a görögök

Az IELKA görög piackutató becslései szerint a görögök évente fejenként mintegy négyszáz műanyag zacskót használnak el. Görögország éves szeméttermelése kiemelkedően magas, 500 ezer tonna. Ám ennek szélsőségesen alacsony hányadát hasznosítják újra – emelte ki a Greenpeace környezetvédő szervezet görög ága.

Olaszországban is erősítik a harcot a műanyagszennyezés ellen

2018. január 1-jétől a kiskereskedők csak újrahasznosítható anyagokból készült zacskókat használhatnak a gyümölcsök, zöldségek, hús és hal csomagolásakor. Ezért az olaszoknak egy-három centet kell fizetniük minden szupermarketben az egyszerhasználatos zacskókért.

A Legambiente környezetvédelmi szervezet üdvözölte az új szabályozást, emlékeztetve arra, hogy Olaszország már 2011-ben meghirdette a műanyag zacskók tilalmának bevezetését, és bár az intézkedéseket nem tartották be maradéktalanul, azóta 55 százalékkal csökkent a zacskók használata.

Különbségek  az újrahasznosítás terén

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint a kommunális hulladék újrahasznosítási aránya Görögországban 2015-ben mintegy 15 százalék volt, míg a listavezető Németországban 66 százalék.

Hazánkban még évekig maradhatnak a műanyag zacskók a boltokban

Világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek a kereskedelemben használt műanyag zacskók, amelyek ellen a magyar kormány is hadat üzent. Bár a szeptemberben beterjesztett környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítását, amely emelte volna a bolti műanyag zacskó termékdíját, a kormány egyelőre felfüggesztette. Az indoklás az volt, hogy megvárják, amíg az Európai Unió az új – a korábbinál egyébként vélhetően szigorúbb – környezetgazdálkodási szabályokat el nem fogadja.

A szigorítás terve azért merült fel, mert ezzel eleget kívántunk volna tenni egy uniós irányelvnek, amely értelmében 2020-ig minden tagállamnak állampolgáronként évi kilencven darab alá kell csökkentenie a eladótéri műanyag zacskók felhasználását, majd 2025-re évi negyvennél több nem juthat egy polgárra.

A 2016-os adatok szerint Magyarországon évente fejenként átlagosan nyolcvanhárom zacskót használunk kiflik, zöldségek csomagolására, amivel egyelőre teljesítjük az EU-irányelvet.

MTI/hirado.hu

One thought on “Hazánkban még évekig maradhatnak a műanyag zacskók a boltokban

  • 2018/01/14 at 10:09
    Permalink

    Szomorú vagyok, hogy visszavonták a törvénytervezetet, pedig nagyon megörültem, amikor először olvastam róla. A boltok sajnos nem adják meg a lehetőséget más alternatívára. Ha beviszek én magam egy papírzacskót vagy kosarat, amibe belerakom a zöldséget, gyümölcsöt, nem engedik meg, visszaküldenek, hogy rakjam az ott kirakott nejlonzacskóba. Kötelezniük kellene a boltokat, hogy legyen más opció. Így hogy lehet megkerülni a nejlonzacskók megvásárlását? Úgy érzem, Magyarország toporog, semmi nem változik. Nagyon sok ember hallani sem akar szemléletváltásról, hárítanak, hogy ez nem az ő dolguk, majd az állam tesz valamit, meg minek, ha mások nem csinálják. A másik indokuk, hogy ők nem pazarolják el a vizeinket a sok műanyag letisztítására, ezért nem szelektálnak. Fájdalmas ilyeneket hallani.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: