Több áldozatot szed a légszennyezés, mint az autóbalesetek

Száz kilogramm zöldhulladék elégetése során mintegy kilencvenmillió köbméternyi levegő szennyeződik, de legalább ennyire kockázatos a nyers fával vagy a hulladékkal történő fűtés. Magyarországon évente csaknem nyolcezer ember veszti életét valamilyen légszennyezettségből fakadó betegség miatt – ez azt jelenti, hogy többen halnak meg így, mint közlekedési balesetben – derült ki az M1 Kék bolygó című műsorából a hirado.hu beszámolójában.

A Kárpát-medencében – fekvéséből adódóan – nagyon megül a levegő, nem tisztul úgy a téli időszakban, ahogyan egyébként. Ez az egyik oka annak, hogy télen a helytelen fűtés jobban szennyezi a levegőt, mint az autók. Emiatt – ahogy az elmúlt két évben – ismét felvilágosító kampányt hirdetett a Földművelésügyi Minisztérium, Fűts okosan! címmel.

„Az múlt évben a kampánnyal átléptük az ingerküszöböt, rengeteg visszaigazolást kaptunk. Nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, és megsokszorozták az erőinket” – mondta el a Kék bolygóban V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

Nagy érték a gáz- vagy a távfűtés

Az ország több részén általános a helytelen fűtési mód, amely miatt jelentősen romlik a levegő minősége, illetve elszaporodott az egyébként tiltott, hulladékkal való tüzelés is. A kampány egyik fő célja mindezek visszaszorítása.

Ez mutatja – szögezte le az államtitkár –, hogy milyen nagy érték a távfűtés és a gázfűtés azokon a településeken, ahol a gazdasági válság idején leálltak erről, vagy ki sem alakították a gázhálózatot és nyers fával, lignittel vagy rossz minőségű barnaszénnel fűtenek. „Előfordul, hogy egy kis faluban rosszabb a levegő, mint a Múzeum körúton” – mondta V. Németh Zsolt, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy már tizenöt éve tilos a nyílt téri égetés, illetve az avar égetése belterületen az önkormányzat által szabályozott módon még engedett. „És mindenhol tilos a hulladék égetése” – tette hozzá.

A szervezet gyulladással védekezik a szennyeződések ellen

A légszennyezettség nem csak a tüdőt terheli meg: sok esetben szív- és érrendszeri betegségeket is előidézhet.

A szennyezett levegő a tüdőbe jutva gyulladást vált ki: a nagyon apró szennyezett részecskék akadálytalanul bejutnak a tüdő léghólyagocskáiba, ahonnan – mint idegen anyagot – a szervezet megpróbálja eltakarítani. Ez az eltakarítási folyamat jár gyulladással – mondta el a Kék bolygóban Müller Veronika tüdőgyógyász, pulmonológus. Az orvos kiemelte, hogy ez ellen nem nagyon lehet védekezni, hiszen levegőt venni kell – legfeljebb annyit tehetünk, ha magas a légszennyezettség, akkor ne, avagy zárt térben végezzünk olyan tevékenységet, ami nagyobb légcserével jár (ilyen például a sportolás).

Forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: