Az Egyesült Államok 2018 végén kilép az UNESCO-ból

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből.

A döntés bejelentésekor a külügyminisztérium a szervezet állítólagos Izrael-ellenességére és az általa szükségesnek tartott reformok hiányára hivatkozott.

A külügyi közlemény szerint a  2018. december 31-től hatályos döntés meghozatala “nem volt könnyű”. Az amerikai álláspont szerint a szervezetnek “alapvető reformokra van szüksége”.

Washington az állandó tagság helyett megfigyelői státuszt kíván majd fenntartani az ENSZ párizsi székhelyű szervezetében.      Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata 2011-ben beszüntette a tagsági díj fizetését, mert a szervezet teljes jogú tagként felvette soraiba a Palesztin Hatóságot. A pénzügyi hozzájárulás elmaradása miatt Washington 2013-ban elveszítette szavazati jogát.

Alapokmánya szerint az 1945-ben létrehozott és a 195 tagállammal és 10 társult állammal rendelkező szervezet a nevelés, a tudomány és a kultúra területén kívánja szolgálni a békét és a biztonságot a világban. Ennek érdekében világszerte különböző programokat támogat, például az írástudatlanság leküzdése vagy a nők egyenjogúságának előmozdítása terén elősegítésére.

Az UNESCO dönt  a világörökség helyszíneiről is, legutóbb júliusban a ciszjordániai Hebron városát nyilvánította a palesztin világörökség helyszínévé.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: