fbpx

Túlszámlázásért több mint 274 millió forintot fizettek vissza a szemétszállító cégek

Idén az első fél évben több mint 274 millió forintot fizettek vissza a szemétszállító cégek a fogyasztóknak jogszabálysértő díjak alkalmazása miatt, a szolgáltatást végző vállalkozások díjszabását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) díjfelügyeleti eljárás keretében továbbra is folyamatosan ellenőrzi.

A MEKH közleménye hangsúlyozza, hogy a települési hulladékgyűjtést végző szolgáltatók jogszabálysértést követnek el, ha a megengedettnél nagyobb összegű számlát állítanak ki a szolgáltatás igénylőinek. A jogszerűtlen díjszabást alkalmazó cégeket a hivatal határozatban szólítja fel, hogy a jogszabálysértő díjból származó többletbevételeik jegybanki alapkamattal növelt összegét fizessék vissza – írták.

A közlemény felidézte, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal évente javaslatot tesz a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj mértékére, emellett díjelőkészítési és díjfelügyeleti tevékenységet is végez: utóbbi keretében ellenőrzi a közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezések betartását, jogsértés esetén pedig a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazza.

A díjfelügyeleti eljárásokról szóló határozatok a MEKH honlapján (www.mekh.hu) érhetők el.

A hulladékgazdálkodásra vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban díj előkészítési, illetve díjfelügyeleti tevékenységet lát el. A díj előkészítési tevékenység keretében minden évben javaslatot tesz a díj megállapításáért felelős miniszternek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj mértékére. Díjfelügyeleti jogkörének gyakorlása során, hatósági eljárás keretében ellenőrzi a közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezések betartását, illetve jogsértés feltárása esetén a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazza.

MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .