Zöld utat adtak a környezetbarát autóknak

A Fővárosi Vízművek egész tevékenységét áthatja a környezet, kiemelten a vízbázisok védelme iránti felelősség. A védőterületek megóvása az alapfeltétele, hogy a szolgáltatási területükön élő kétmillió embert nap mint nap egészséges ivóvízzel láthassák el.

Ezért is született az a döntés, hogy az új, környezetbarát járműveket biztonsági őrségük használja – jellemzően a vízbázisok védőterületén, a Szentendrei- és a Csepel-szigeten, ahol közlekedéskor is elsődleges szempont a környezetvédelem. Mivel az újonnan beszerzett autók meghajtása száz százalékosan elektromos, károsanyag-kibocsátásuk nulla.

A beszerzéskor a másik fontos tényező a gazdaságosság volt. Ez is indokolta, hogy a biztonsági területre kerüljön az öt gépjármű közül négy, mivel itt a legnagyobb az éves futásteljesítmény, tehát így itt tudják a legjelentősebb üzemanyag-megtakarítást elérni. Egy autó pedig hasonló okokból a Fővárosi Vízművek közel 80 telephelye közötti belső postaforgalom lebonyolítását szolgálja majd.

A Fővárosi Vízművek nagyrészt tehergépjárművekből, illetve munkagépekből álló flottájában speciális járművek, többek közt szennyvízszippantó tehergépkocsik, csőhálózati hibaelhárításra szolgáló speciális kialakítású teherautók, továbbá főként az árvízi helyzetekben üzembe helyezett vízijárművek mellett mostantól már elektromos autók is megtalálhatóak. A Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdasági Zöldítési Rendszer fejezeti kezelésű előirányzata vissza nem térítendő támogatásának köszönhetően megvásárolt autók a Fővárosi Vízművek által üzemeltetett több mint 400 gépjármű között az első fecskék, de reményeik szerint nem maradnak társak nélkül.

Forrás: vizmuvek.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: