Nekünk hulladék, a tengeri élőlényeknek zsákmány

A Kaliforniai Egyetem kutatói megállapították, hogy táplálékként tekintenek a tengeri élőlények az óceánokban lévő műanyaghulladékra, mivel annak szaga hasonlít természetes zsákmányuk szagára – derül ki a Lokál cikkéből.

A halak összetévesztik a műanyagot az ehető táplálékkal, mivel az óceánokban úszó mikroműanyagokra rátapadnak természetes anyagok, mint az például algák, és ezek szaga táplálékként vonzza a halakat – írták a kutatók a Proceedings of the Royal Society B című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A kutatók óceánból befogott szardellarajoknak kínáltak fel szintén az óceánokból kimert műanyagokat, valamint olyan tiszta műanyagokat, amelyek soha nem érintkeztek tengervízzel. A planktonokkal táplálkozó szardellák az óceáni műanyagok szagára ugyanúgy reagáltak, mint táplálékaik illatára.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy ez az első közvetlen bizonyíték arra, hogy az óceáni műanyaghulladék vonzó a tengeri élőlények számára, és megerősíti azokat a korábbi kutatásokat, amelyek szerint az illatnak jelentősége van a táplálkozásban. Egyben újólag felhívja a figyelmet az óceánokban lévő műanyagok veszélyességére, mivel a halak nem véletlenül eszik meg a mikroműanyagokat, ahogyan korábban feltételezték, hanem egyenesen zsákmányként vadásznak rájuk.

Évente több mint nyolcmillió tonna műanyag kerül az óceánokba. A műanyagok elfogyasztása egymillió tengeri madár, mintegy százezer tengeri emlős és meghatározatlan mennyiségű hal pusztulását okozza évente.

A cikk megjelenése a lokal.hu weboldal hozzájárulásával történt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

HVE4Th

Please type the text above:

%d blogger ezt szereti: