Nagyobb kapacitással a környezetvédelemért és az éghajlat-politikáért

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Fejlesztési Központ 2016 januárja óta megnövelt kapacitással dolgozik azon, hogy minél több sikeres magyar projekt születhessen az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai programja (LIFE) keretében.

A három szervezet az elmúlt másfél évben összesen 20 szakmai tréninget, pályázatíró workshopot és információs napot szervezett, mintegy 700 fő részvételével. Emellett szakmai és pénzügyi segítséget is nyújtanak a potenciális pályázók részére, összesen már közel 150 érdeklődővel egyeztettek.

Míg a korábbi években mindössze két sikeres magyar vezetésű pályázat született, a 2016-os pályázati év eredményei alapján elindulhat az első magyar vezetésű éghajlat-politikai projekt, egy további természetvédelmi és három transznacionális LIFE projekt végrehajtása kezdődik meg magyar szervezetek részvételével.

Az Európai Bizottság 2017 márciusában a kapacitásépítési pályázatot nyert tagországok félidei eredményét értékelve elégedettségét fejezte ki a magyar kapacitásépítés előrehaladásával kapcsolatban. A LIFE programot koordináló szervezet, a Bizottság Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynöksége (EASME) az Európai Unióban jelenleg futó 14 kapacitásépítési projektet a Félidei Jelentések alapján 9 szakmai szempont mentén értékelte. Hazánk az EASME összevetésében a legeredményesebben teljesítő kapacitásépítő tagállam: uniós összehasonlításban kiválóan szerepelt a más tagállamokkal való együttműködés, a program eredményeinek terjesztése és szakpolitikába történő beépítése, a személyi állomány minősége, és a társfinanszírozói megoldások terén, valamint a pályázók szakmai támogatásában is.

Az elnyert kapacitásépítési pályázatnak köszönhetően a LIFE Program ismertsége széles körben nőtt Magyarországon. Egyre többen értesülnek a program nyújtotta lehetőségekről, a meglévő pályázók pedig mélyebb ismereteket és tanácsokat kaphatnak. A hazai szervezetek a továbbiakban is azon dolgoznak majd, hogy minél több sikeres magyar pályázat járuljon hozzá Magyarország és az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai céljainak eléréséhez.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; Kommunikációs Főosztály)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: