fbpx

A UPS még több alternatív üzemanyaggal működő jármű és megújuló energia felhasználás mellett kötelezi el magát

A UPS (NYSE: UPS) új fenntarthatósági célokat jelentett be az alternatív üzemanyaggal működő fejlett technológiájú járműflottájának bővítése és megújuló energia felhasználása terén. A cég 2016-os Vállalati Fenntarthatósági Jelentésében lefektetett célok hozzájárulnak a UPS 2025-ig tartó vállalásának teljesítéséhez, melyben a cég elkötelezte magát, hogy világszinten és abszolút mértékben 12%-kal csökkenti a szárazföldi operációinak üvegházhatású gázkibocsátását. Ezeket a célokat az ún. Tudományos Alapú Célok (Science Based Targets) kezdeményezés módszertana alapján dolgozták ki.

“Jól tudjuk, hogy vállalatunk mérete okán az általunk tett vállalások akár egész piacokat befolyásolhatnak különböző technológiák fejlesztésének előmozdítása, valamint infrastrukturális befektetések ösztönzése révén, mondta el David Abney a UPS elnök-vezérigazgatója. “Az alkalmazottainkra, beszállítóinkra és technológiai partnereinkre egyaránt számítunk e célok elérésében, melyek gyökeresen alakíthatják át a szállítmányozási iparágat és mozdíthatják elő az innovációt a területen.”

A UPS egyik célja, hogy 2025-re az általa felhasznált elektromos energia 25%-ka megújuló forrásból származzon, mely hihetetlen előrelépés a 2016-os 0,2%-hoz képest. Emellett a UPS tervei szerint 2020-ig minden negyedik a cég által megvásárolt jármű alternatív hajtású lesz éves szinten. 2016-ban a beszerzések 16%-ára volt ez igaz. A cég új célja továbbá, hogy 2025-ig a szárazföldi szállítás során használt üzemanyag 40%-a nem kőolajszármazék lesz (19,6% 2016-ban).

A UPS jelenleg több mint 8300 alternatív hajtású, fejlett technológiájú járművet üzemeltet világszerte. Ez a flotta elektromos-, elektromos hibrid-, hidraulikus hibrid-, sűrített (CNG) földgáz-, folyékony (LNG) földgáz- és propánüzemű, valamint könnyűsúlyú, üzemanyag-takarékos járművekből áll. Az alternatív autók mellett a UPS éves szinten több százmillió liter alacsony szén-dioxid lábnyomú, megújuló dízelt és megújuló földgázt is felhasznál a járművek üzemelésére.

E kezdeményezések segítségével a UPS úgy tudja csökkenteni környezeti lábnyomát, hogy az e-kereskedelem növekedése révén folyamatosan nő a cég létesítményeinek és járműflottájának energiaigénye is.

A UPS hosszú távú elképzelése egy olyan okos logisztikai rendszer kiépítése, mely fejlett technológiájú járművekből és diverzifikált, fenntartható energiával üzemeltetett létesítményekből áll, olyan energiahordozók felhasználásával, mint a napenergia, szélenergia, megújuló földgáz, megújuló hidrogén és megújuló  dízel, melyek fejlett, környezetbarát energiahálózaton jutnak el a rendeltetési helyükre. A UPS már jelenleg is több technológiát használ ezek közül szárazföldi járműflottájában és létesítményeiben, a jövőben azonban jelentősen meg kívánja növelni szerepüket globális hálózatában.

2009 óta a UPS több mint 750 millió dollárt invesztált alternatív hajtású, fejlett technológiájú járművekbe és üzemanyagtöltő állomásokba. A vállalat mintegy 370 millió liter alternatív és alacsony szén-dioxid kibocsátású üzemanyagot használt szárazföldi járműflottájában 2016-ban. A cég nem régiben egy 18 millió dolláros beruházással nyolc létesítményében telepített helyszíni napenergia-hálózatot. A UPS az ún. Guruló Laboratórium programjában azt vizsgálja, mely alternatív üzemanyagok és technológiák működnek a legjobban az egyes kiszállítási szituációkban. Ennek révén a cég a jó öreg kerékpár és elektromos kerékpár, valamint elektromos, hibrid, földgáz, megújuló földgáz, propán és megújuló dízel meghajtású járművek beállításával hozza működésbe a gyakorlatban is a fenntartható innovációk eredményeit világszerte.

A UPS környezetvédelmi törekvései mellett a munkaerővel kapcsolatos és társadalmi céljait is összefoglalta éves fenntarthatósági jelentésében, egyebek mellett olyan kezdeményezéseket, minthogy 2020 végéig elérjék a cég dolgozói által felajánlott 20 millió önkéntes óraszámot, illetve a 2020-ban összesen felajánlott 127 millió dollárnyi anyagi segítséget többek között humanitárius segély és társadalmi programok működtetése révén a UPS Alapítványon keresztül. A programok világszerte helyi közösségeknek nyújtanak segítséget, legyen szó akár életmentő vérszállítmányok, gyógyszerek és vakcinák célba juttatásáról a világtól elzárt területekre, vagy éppen segélyszervezetek támogatásáról.

A UPS fenntarthatósági kezdeményezéseiről a ups.com/sustainability weboldalon további információk állnak rendelkezésre.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .