Elkezdik megtisztítani a szemétben úszó várost

Lembergben megkezdték a szemét elszállítását. Ezen szolgáltatást az AVE Umwelt Ukrajna cég biztosítja. Az említett vállalkozás Lembergben és más városokban is dolgozik, ahol összegyűjtik, szétválogatják, újrahasznosítják a szemetet – írja a Korrespondent.net cikke alapján a karpatinfo.net.

A Lemberg Megyei Államigazgatás sajtóosztályánál elmondták, hogy június 23-án reggel gyűlést tartott Oleh Szinyutka, a megyei közigazgatás elnöke. A megyei hatóságok készen állnak arra, hogy 20 nap alatt eltávolítsák az összegyűlt hulladékot, továbbá állandó jelleggel fogják szállítani a szemetet.

Korábban írtunk arról, hogy hulladékfeldolgozó üzem építését jelentette be Szadovij.

A város polgármestere elmondta, hogy az üzem építését egy ismert francia cég végzi majd, a forrásokat pedig az Európai Beruházási Bank biztosítja, ahol 20 évre 1 százalékos kamatot számolnak fel.

„Ez a cég meg fogja tervezni a meglévő hulladéklerakó kármentesítést, melyet lezártak bírósági határozat miatt. Emellett a cég megtervezi az új üzem építésének koncepcióját” – magyarázta Szadovij.

A polgármester pontosította, hogy az adminisztráció eldöntötte, a 2. számú hőerőmű területén fogják felépíteni a hulladékfeldolgozó üzemet.

A cikk megjelenése a karpatinfo.net weboldal hozzájárulásával történt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

IGvu

Please type the text above:

%d blogger ezt szereti: