fbpx

Nem fog menni az állam nélkül a körkörös gazdaság

A körkörös gazdaság elméletét mára egyértelműen alátámasztja a gazdasági racionalitás is. De hiába a koncepcióval sikeres cégek akár tömegei is, a gazdasági szabályozás változása nélkül nem lesz áttörés – hangzott el a témában rendezett Circular Hungary konferencián – írja a Piac és Profit.

Most lineáris gazdaságban élünk, ahol kitermeljük az ásványi anyagokat, legyártjuk, amire szükségünk van, használjuk azt, majd eldobjuk és hulladék lesz belőle. Ennek ökológiai, gazdasági és társadalmi szempontból is vannak negatív következményei, röviden összefoglalva nem fenntartható – kezdte a körforgásos gazdaságról szóló Circular Hungary konferencián tartott előadását Kriza Máté, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány elnöke. Ugyanakkor, tette hozzá, ha azt nézzük, hogy az élővilág ciklikus modellje milyen jól működik, a logikus út, hogy megpróbáljuk a gazdaságunkat is ezen az elven átalakítani. (Az elmélet már pár éve mozgatja a gazdasági világot, Radácsi László korábban is beszélt róla a Piac & Profit konferenciáján.)

A körforgásos gazdaságra való áttérés azonban nem azt jelenti, hogy egy (vagy akár ezer) vállalat változtassa meg egy terméke gyártási folyamatát, valójában az egész gazdasági rendszer átalakítását, újragondolását jelentené.

Alapelve, hogy a ma termékei lehetnének a holnap erőforrásai is, de sokkal többről szól, mint a keletkező hulladék újrahasznosítása. Az anyagáramlás mellett fontos eleme a megújuló energia és ezen belül az emberi erőforrásra való építkezés is, így többek között munkahelyeket is teremt – hangsúlyozta a szakértő. A körforgásos gazdaság „hurkokban” gondolkodik, vagyis a gyártási és termék életciklus különböző állomásaiból fordítja vissza a folyamatot a kiinduláshoz. A felhasználó szintjén ez karbantartást, újrahasználatot jelenthet, gyártói szinten felújítást, újragyártást vagy újrafeldolgozást.

Sokaknak már bejött

De mit is jelent pontosan, az üzleti élet gyakorlatában? A számos lehetséges gyakorlati értelmezés alapján számos különféle üzleti modell bizonyította már sikerességét a gyakorlatban.

A legegyszerűbb elemre, a javításra is lehet sikeres üzletet alapozni, sőt a modern megközelítés szerint akár netes biznisz is épülhet rá. Az Ifixit online tanácsokat ad ahhoz, hogyan tudjuk a saját eszközeinket megjavítani. Sokat emlegetett üzleti modell a bérleti szolgáltatás is. Az előadó példájában szereplő Bundles például mosógépeket ad bérbe úgy, hogy nem a készülékért, hanem a használatért fizet a vevő. Szenzorok figyelik a víz és mosószer stb. felhasználást, minden másról a cég gondoskodik.

Az eReuse begyűjt és felújít elektronikai eszközöket, amelyeket újra elad. A Lexmark nyomtatógyártó visszagyűjti a használt patronokat, amelyeket ellenőrzött körülmények között újratölt, és újból értékesít. Az átalakítás, újragyártás kiváló példája a Philips HealthCare programja, amely használt orvosi műszerek felújításával foglalkozik. Ezek drága eszközök, így a kórházak számára is nagyon megéri a dolog. A Caterpillar pedig saját nehézgépeit alakítja újra, ami nem csak PR fogásként eredményes, de jövedelmező üzletág is.

Az újrafeldolgozás talán az egyik legismertebb módszer. Az upcycling, vagyis a használt alapanyagok magasabb szinten történő újrahasznosítására Magyarországon is számos remek példát találni, többek között az Réthy Fashion (itt olvashat róluk) , vagy a Medence Csoport (róluk itt olvashat bővebben) tevékenysége is erre épül: használt farmerből divatáru, ponyvából bútor lesz. De az ökodizájn egészen másként is megjelenhet: az Ecovative például egy olyan csomagolóanyag, amely gombafonalból készül. Masszív, esztétikus, ugyanakkor ökológiailag lebomló. A dizájn témakörébe tartozik a „bölcsőtől bölcsőig” elven működő tervezés is. A Laufermülller munkaruha gyártó cég például visszaveszi az elhasználódott, általa gyártott ruhákat, amelyek újrahasznosítható fonalából újra termék készül.

Az állam nélkül nem megy

A vállalatok önmagukban tehetnek lépéseket, de nagyon fontos, hogy legyenek központi, kormányzati lépések is. Hollandia 2050-re a körforgásos gazdaság megvalósítását tűzte ki, de Skócia és Finnország, valamint Szlovénia is komoly kormányzati lépéseket tett már az ügyben. Másfél évvel ezelőtt elkészült az Európai Bizottság körforgásos gazdaság javaslata is, amely várhatóan jövő év elejére kerül olyan állapotba, ami a tagállamok számára is ajánlásokat, kötelezettséget jelent majd – mondta a szakértő.

További részletek a Piac és Profit oldalán ide kattintva.

A cikk megjelenése a piacesprofit.hu weboldal hozzájárulásával történt.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .