Kisebbítenek a kilépés jelentőségét, a tiltakozók tábora viszont bővül

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kisebbíteni próbálta a párizsi egyezmény Donald Trump elnök által bejelentett felmondását, hangoztatva, hogy az Egyesült Államok az egyezmény nélkül is csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Közben gyarapodott az elnöki döntést bírálók tábora.

Az amerikai diplomácia irányítója a külügyminisztériumban újságírókkal találkozva fejtette ki véleményét.

Rex Tillerson úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak már akkor is “fantasztikus eredményei” voltak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, amikor a párizsi egyezmény még nem is létezett. “Erre büszkék lehetünk” – fogalmazott, majd leszögezte: nem hiszi, hogy a kormány a jvőben változtatna ezen a politikán.

Rex Tillerson tavaly december végéig az ExxonMobil olajtársaság elnök-vezérigazgatója volt, s mindvégig ellenezte Trump elnök törekvését a klímaegyezményből történő kilépésre. Az amerikai sajtó közben igyekszik részletesen feltárni a döntés folyamatát és a Trump elnök környezetében dúló vitákat. Eszerint Rex Tillerson mellett Trump lánya, Ivanka és fehér házi főtanácsadóvá kinevezett veje, Jared Kushner, valamint Gary Cohn, a Fehér Ház gazdasági tanácsadó bizottságának vezetője is arról próbálta meggyőzni az elnököt, hogy nem szabad kiléptetni az Egyesült Államokat a párizsi egyezményből. Amerika vezető szerepének csökkentésétől és a kilépés hosszútávú káros hatásaitól óvták Trumpot.

Ugyanakkor a Trump “főideológusaként” számon tartott Steve Bannon stratégiai főtanácsadó, Steven Miller, az elnök tanácsadója és egyik beszédírója, valamint Scott Pruitt, a környezetvédelmi hivatal vezetője a kilépés érdekében tett meg mindent. A Salon című internetes portál a “globalisták” és a “nacionalisták” egymásnak feszüléseként jellemezte a két tábor vitáját.

A viták a Fehér Házon kívül is hevesek: egyre többen csatlakoznak a kilépést elítélők táborához. A gazdasági élet mérvadó szereplői és a művészvilág reprezentásai is hallatják a hangjukat. A Szilícium-völgy nagy techvállalatainak csaknem mindegyike – például az Apple, az Amazon, a Google, a Twitter, a Facebook, vagy a Microsoft -“rövidlátónak” és kártékonynak” nevezve, élesen bírálja a döntést, péntek reggel a Disney vezetője, Robert Iger is bejelentette, hogy a Tesla-vezér Elon Musk példáját követve, ő is lemond az elnök gazdasági tanácsadói bizottságában viselt megbízatásáról. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs bankház befolyásos vezérigazgatója Twitter-üzenetben közölte, hogy a döntés visszalépés a környezetvédelem területén és az Egyesült Államok világban betöltött vezetőszerepében egyaránt. Csatlakozott a titakozók táborához – mások mellett – Indra Nooyi, a PepsiCo elnök-vezérigazgatónője és Stephen Schwarzman, a Blackstone alapító-vezérigazgatója is.

Pénteken felháborodott hangú videóüzenetben ítélte el a párizsi egyezmény felmondását Arnold Schwarzenegger színész, Kalifornia – egyébként republikánus – volt kormányzója is.

Több amerikai városban – így például Bostonban, Washingtonban és New Yorkban is – a tiltakozás jeleként péntek este zöld kivilágításba burkolódznak a fontosabb épületek. New Yorkban például zölden világít a Városháza, a Brooklyn-híd, és Andrew Cuomo New York állam kormányzója elrendelte a lerombolt Világkereskedelmi Központ helyén épült tornyok kivilágítását is. A kormányzó Twitter-üzenetben szögezte le: “New York zöldben ragyog, a földgolyónkért, az egészségünkért, és a gyermekeink jövőjéért”. Bill de Blasio, a metropolisz polgármestere szintén Twitter-bejegyzésben hangsúlyozta: “a Városháza ma este zölden ragyog, mert New York városa tiszteletben tartja a párizsi klímaegyezményt”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: