Párkány nemet mondott a hulladék-feldolgozóra

A párkányi önkormányzat rendkívüli ülésén egyhangúlag elutasította a HC Logistik vállalat Green Park Štúrovo néven bemutatott projektjét – írja az ujszo.com.

A cég műanyag-újrahasznosító és -feldolgozó üzemet létesítene Párkányban. A beruházás ellen a lakosok is tiltakoztak.
Mások szemete
A testületi ülés előtti nagygyűlésen közel kétszázötvenen vettek részt, Peter Gajdošech biokémikus és Michal Benčík civil aktivista kapott szót. „A HC Logistik a közvélemény szándékos félrevezetésével, nyomásgyakorlással és megfélemlítéssel próbálja érvényesíteni érdekeit. Bűnvádi feljelentéssel fenyegettek meg, amiért égetőnek neveztem a beruházásukat, holott az uniós jogszabályok alapján a pirolízis, amit itt alkalmaznának, hulladékégetésnek minősül” – állította Benčík.
Minek nevezzelek?
A dilemma, hogy minek minősíthető a beruházás – szemétégető, hulladék-újrahasznosító üzem vagy műanyag-feldolgozó – a testületi ülésen is felmerült. A tanácskozáson jelen voltak a HC Logistik cég képviselői is, akik rövid prezentációt tartottak a hulladék-újrahasznosításról. Ezt követően a képviselők tehették fel nekik kérdéseiket, kérdéseikre azonban ritkán kaptak konkrét választ. A kérésre, hogy közérthetően magyarázzák el a pirolízis lényegét, a cég egyik képviselője a technológiát a pálinkafőzéshez hasonlította. A befektető többször hangsúlyozta: nem szemétégetőt, hanem innovatív technológiával működő üzemet létesítenének az ipari parkban. Kitérő választ adtak arra a kérdésre, miért esett a választásuk másodszor is Párkányra. A város ugyanis korábban már visszautasította a céget, és több mint nyolcezren írták alá az ezzel kapcsolatos petíciókat.
Nem adják fel
A HC Logistik először idén februárban jelezte, hogy a párkányi ipari park területén műanyag-feldolgozót létesítene. A véleményeztetési eljárás keretében a környezetvédelmi minisztérium kikérte a város állásfoglalását is. Párkány képviselői februárban egyhangú nemmel szavaztak a beruházásra. A tervezett üzem ellen civilek, majd az MKP is aláírásgyűjtésbe kezdett. A civilek elektronikus petícióját több mint ezerötszázan, az MKP petícióját közel nyolcezren írták alá. Esztergom és a környező települések is jelezték: több kifogásuk is van a beruházás ellen. A környezetvédelmi minisztérium áprilisban közölte: a cég visszavonta beruházási szándékát. Röviddel ez után a vállalat bejelentette: Green Park Štúrovo néven létesítene üzemet Párkányban.
A megye szemétdombja
A HC Logistik a testületi ülésen nem kommentálta azt a képviselői hozzászólást, hogy miért akarnak épp Párkányban – ahol a város a környező településekkel együtt évente összesen 120 tonna műanyag-hulladékot termel – olyan üzemet létesíteni, ahol évente 10 ezer tonna műanyaghulladékot dolgoznának fel. Nem adtak magyarázatot arra az ellentmondásra sem, hogy a beterjesztett anyagban az egyik helyen miért szerepel 10 ezer tonna, a másikon (a napi kvótákat átszámolva) 20 ezer tonna feldolgozásra szánt gumi- és műanyaghulladék. A képviselők szerint a technológia mellett a feldolgozandó hulladék mennyisége is aggodalomra ad okot. Párkány ezzel az egész megye, sőt Dél-Szlovákia műanyaghulladékának feldolgozóközpontja lenne – érveltek a képviselők. A befektetők ellenben úgy látják, Párkány egész jó példával járna elöl, mert e régió lenne az első, mely megoldaná hulladékproblémáit.
A cikk megjelenése az ujszo.com weboldal hozzájárulásával történt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: