Még több pénz jut környezet- és természetvédelemre

Az LMP szakemberei ismét rosszul tájékozódtak a számokról, hisz az idei költségvetésben még több pénz jut a környezet és a természet védelmére – áll az FM sajtóközleményében.

A Földművelésügyi Minisztérium a 2018-as költségvetésében majdnem duplájára növelte a légszennyezettséget visszaszorító intézkedésekre szánt összeget. Mindemellett még szélesebb körben idén is elindítja, a Fűts okosan! komplex felvilágosító és tájékoztató kampányát, melyben felhívja a lakosság figyelmét a fűtési szezon kezdetén egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira.

A tárca továbbá 55 millió forintot biztosít a közös szigetközi környezeti monitoring és adatcsere működtetéséhez, mely egyben megfelelő információt szolgáltathat a környezeti hatásokról a kétoldalú tárgyalások folytatásához, végső soron pedig azok sikeres lezárásához.

A 2017. évi költségvetési törvény a nemzeti park igazgatóságok intézményrendszere számára 2,8 milliárd forint összegű központi költségvetési támogatásról rendelkezett. A 2018-as központi költségvetési támogatás mértékének jelentős növelésével, a törvénytervezet értelmében több mint 4 milliárd forintra emelkedhet a támogatásuk.

A tárca kiemelt feladatként tekint hazánk genetikai erőforrásainak védelmére, így a Génmegőrzési Intézmények előirányzott forrása meghaladja az 1240 millió forintot, amely a 2017. évhez képest 206 millió forinttal nőtt.

Mindezeken felül a fejlesztési támogatásokra soha nem látott források állnak rendelkezésre, hisz az előző uniós ciklusban 2300 milliárd forint jutott környezet- és természetvédelemre, a jelenlegi ciklusban félmilliárddal több, mintegy 2800 milliárd forint fordítható erre a célra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

hHyW

Please type the text above:

%d blogger ezt szereti: