NHKV: Abszurd, hogy sajtócikkek alapján fizetnénk

Megörült a 24.hu, hogy tényfeltáró cikkükkel hatást értek el egy állami cégnél, amely állítólagos tízmilliárdos tartozásának legalább egy részét törlesztette – írja a PestiSrácok. A leleplezésnek utánajárva azonban kiderült, a hírbe hozott NHKV nem tartozott tízmilliárddal az FKF-nek, és a szerződésben maghatározott összeget időben megfizette. Ennek is lehet örülni…

A 24.hu az Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. (FKF) közléseire hivatkozva megírta, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) tízmilliárdos tartozást halmozott fel és április végéig egyáltalán nem fizetett a fővárosi cégnek a szolgáltatási díjat. A portál másnap örömmel közölte, cikkük megjelenése nyomán az NHKV ha nem is tízmilliárdot, de legalábbis 7,5-öt kifizetett. Bár a 24.hu örömét fejezte ki amiatt, hogy tényfeltáró írásuk nyomán a vonakodva fizető NHKV végre utalt, úgy tűnik, a tényfeltárásból néhány részlet kimaradt. Ezeket pótoljuk most.

LEGALÁBB TÍZMILLIÁRD

A 24.hu korábban azzal borzolta a kedélyeket, hogy megírta, információi szerint bár pontosan nem tudni mennyivel, de legalább 10 milliárd forinttal tartozik az NHKV az FKF-nek. Mint beszámoltak, az NHKV Zrt., amely az országban egyedüliként jogosult a szemétdíjak beszedésére, áprilisban ünnepelhette fennállásának egyéves évfordulóját, ugyanakkor sok kritika érte eddigi tevékenységét. A 24.hu ezzel kapcsolatban közölte, a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) április végi közlése szerint az NHKV az idei évre még egyáltalán nem utalt a társaságnak. Az FKF a portál kérdésére azt írta, „a tavalyi évi és az idei első negyedéves elszámolásból társaságunk adatai alapján nagyságrendileg bruttó 9,6 milliárd forint az NHKV fennálló tartozása”.

ÖRÖM AZ ÚJSÁGÍRÁS

A portál nemsokkal első cikke megjelenése után arról írt, „öröm az újságírás, ha sikerül egyenesbe hozni vele dolgokat, és sokszoros öröm, ha milliárdos tételekben mérhető problémák oldódnak meg a munkánk nyomán”, utalva ezzel arra, hogy információik szerint az NHKV tényfeltáró posztjuk nyomán azóta kifizette a tartozását az FKF felé. Ismételten felidézték, hogy az FKF szerint az NHKV-nak 9,6 milliárd forintos elmaradása van, amelyből az NHKV legfrissebb, május 2-ai tájékoztatása szerint 7,5 milliárd kifizetésre került.

ABSZURD, HOGY SAJTÓCIKKEK ALAPJÁN FIZETETT VOLNA AZ NHKV

A 24.hu állításaival kapcsolatban megkérdezték az NHKV Zrt., amely a PestiSrácok-nak közölte, a sajtóban korábban elhangzott állításokkal ellentétben az állami cégnek nincs lejárt határidejű tartozása. Bár a 24.hu azt állította, megjelent cikkük hatására fizetett végül az NHKV az FKF-nek, az állami cég közölte, az FKF-nek a „szolgáltatási díj” első, legnagyobb tételét (5,5 milliárd forint) már március 21-én kifizette. A további tételeket április 28-án (egymilliárd forint), és május 2-án (egymilliárd forint) utalta át. A „szolgáltatási díj” teljes 7,5 milliárd forintos összegéről a két cég még márciusban egyezett meg, eszerint szó sem lehetett a 24.hu által emlegetett 9,6 milliárdos ”elmaradásról”, és a 7,5 milliárd forintos tétel megfizetése után az NHKV-nak nincsen továbbra is fennálló 2,1 milliárdos többlettartozása. Az NHKV válaszában hozzátette, abszurd állítás, hogy sajtócikkek alapján fizettek volna.

ÖSSZEUGRASZTOTT ÁLLAMI CÉGEK?

A portál azon kérdésre, miért halmozódott fel a 24.hu által említett sokmilliárdos tartozás az NHKV úgy reagált, szó sem volt a tartozás felhalmozódásáról, a két cég megegyezése alapján az FKF határidőben megkapta a szerződésben foglalt összeget. Hozzátették, az FKF többször is hibás adatállományokat küldött a szolgáltatási díj kifizetési alapjának. Hangsúlyozták, nincs tehát szó 9,6 milliárdos összegről, és nem is volt. Az NHKV kérdésükre elmondta, a két cég között jó szakmai és korrekt munkakapcsolat áll fenn.

Forrás: pestisracok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: