fbpx

Támogatják a zöld közlekedés elterjedését

A zöld közlekedés elterjedésének elkötelezett támogatójaként a Főgáz CNG Kft. két közforgalmi, bárki számára igénybe vehető és két üzemi sűrített földgáz (CNG) alapú töltőállomással rendelkezik, továbbá Kaposvár tömegközlekedésének üzemanyag-ellátásáról is gondoskodik leányvállalatán keresztül – közölte a cég az MTI-vel.

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz CNG Kft. 2014 áprilisában nyitotta meg a Budaörsi úti közforgalmi töltőállomását, a 3 éves évforduló alkalmából a cég jelentős kedvezményt nyújt  vásárlóinak. A Budaörsi úti töltőállomáson április 14-től kilogrammonként 315 forintért értékesíti majd a földgázüzemű gépjármű tulajdonosoknak a CNG-t. A listaárhoz képest ez 30 forintos kedvezményt jelent, amelyhez korlátozás nélkül, visszavonásig juthatnak hozzá az ott tankolók.

A cég másik, bárki számára igénybe vehető CNG töltőállomása Budapesten a Kőbányai úton található.

A közlemény szerint a CNG üzemű járművek mintegy 25 százalékkal kevesebb szén-dioxidot és közel 70 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot bocsátanak ki, mint a hagyományos üzemű járművek. Továbbá a CNG üzemű járművek 120-szor kevesebb szilárd részecskét bocsátanak ki, mint a dízel üzeműek.

Az NGVA (Natural & bio Gas Vehicle Association) adatai szerint közel 1,3 millió földgázzal üzemelő jármű található az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban, amelyekből közel 10 ezer darab a teherautó. A járműveket mintegy 3600 darab töltőállomás szolgálja ki Európa szerte, több mint 170 városban üzemelnek CNG buszok.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: