Időben kellene szólni, de nem sikerült

A nemzetközi környezetvédelmi normák betartására kérte Romániát Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára – közölte a tárca az MTI-vel.

Mint írták, a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár az Aranyos folyó szennyezésével kapcsolatban kedd délutánra hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. A találkozón az államtitkár tájékoztatta a román diplomatát, hogy miután április 3-án hatmillió liter kénsavas szürkeiszap ömlött a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozó Aranyos folyóba, a román hatóságok az eset után négy nappal, április 7-én informálták először hivatalosan a magyar felet. Hangsúlyozták: Románia ezzel elhanyagolta a hasonló környezeti veszélyhelyzetekről való azonnali tájékoztatásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit, amit a magyar kormány elfogadhatatlannak tart, különösképpen a korábbi, Romániában bekövetkezett és a magyar területeken jelentős pusztítást okozó esetekre.

Kiemelték: Magyarország nem tud eltekinteni a lehető leghamarabbi hivatalos tájékoztatás igényétől környezeti katasztrófák és veszélyhelyzetek bekövetkeztekor függetlenül attól, hogy az adott szennyezés milyen mértékben éri el az országot. Az esettel kapcsolatban az államtitkár arra kérte az ideiglenes ügyvivőt, hogy Románia biztosítsa a folyamatos információáramlást a szennyezés nyomon követése és a zagytározó szivárgásának végleges megoldása tekintetében is.

Az egyeztetés után Magyar Levente hangsúlyozta: “elejét kell venni egy olyan érzület kialakulásának Románia európai partnereiben, hogy az ország nem tartja be az alapvető nemzetközi környezetvédelmi normákat” – áll a KKM közleményében.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: