fbpx

Hulladékgazdálkodás az EU-ban: úton a körkörös gazdaság felé

A hulladékgazdálkodásra vonatkozó négy törvényjavaslatról szavaz a Parlament a keddi plenáris ülésen. A tervek elsősorban a háztartások és a kisvállalkozások hulladéktermelésére vonatkoznak, amelyek együtt az összes hulladék 8%-át teszik ki az EU-ban. A javaslatok fontos lépést jelentenek a körkörös gazdaság felé vezető úton, és leginkább az újrahasznosítás arányának növelését és a hulladéklerakók használatának csökkentését érintik.

Ellentétben a kitermelni-felhasználni-kidobni logikával, a körkörös gazdaságban a termékek nem csak egyszeri használatra készülnének, így növeli azok élethosszát.

Magyarországon 2014-ben átlagosan 385kg/fő kommunális hulladék termelődött, amelynek mindössze 31%-át hasznosították újra, vagy komposztálták. Ahogy infografikánkon is látszik, ezzel hazánk elmarad az uniós átlagtól (44%).

A hulladékkezelés legolcsóbb formája a hulladéklerakás, amely azonban a legkárosabb mód is mind a környezet, mind az emberi egészség szempontjából. Ezért fontos, hogy a települések fokozatosan csökkentsék és más módon kezeljék a hulladékot: égetéssel, felújítással, javítással, vagy újrahasznosítással.

Ha egy ország kevesebbet használja a hulladéklerakókat, akkor általában nagyobb arányban hasznosítja újra a szemetet, és annál közelebb áll a körkörös gazdaság modelljéhez.

Az Európai Bizottság mostani javaslatai szerint a kommunális hulladékok 65%-át kellene újrahasznosítani 2030-ra, a településeknek pedig 10%-ra kell csökkenteniük a hulladéklerakást.

A Parlament azonban ennél is ambiciózusabb számokat javasol: 70%-ot kell újrahasznosítani, a hulladéklerakók használatát pedig 5%-ra csökkentsék a települések.

Az EP-képviselők a keddi plenáris ülésen vitatják meg a Bizottság alábbi területekre vonatkozó négy törvényjavaslatát:

  • Elhasználódott járművek, hulladékelemek és akkumulátorok, valamint elektromos és elektronikus berendezések hulladékai
  • Hulladéklerakók
  • Hulladékok
  • Csomagolás és csomagolási hulladék
Újrahasznosítás az EU-ban: nagy az eltérés országonként (Forrás: Európai Parlament)
Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .