Háborús állapotra felkészülni – indul a lomtalanítás Budapesten

Pénteken, elsőként az V. kerületben megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás Budapesten – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a társaság Budapest több mint 800 ezer háztartását 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítást megelőzően levélben tájékoztatja a lomok kihelyezésének időpontjáról. A kerületi időpontok folyamatosan bővülő listája megtalálható a www.fkf.hu címen, a lakóhely pontos megadásával telefonon (06-80/353-353), valamint az fkfzrt@fkf.hu e-mailcímen is lehet érdeklődni.

A lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal történt előzetes egyeztetést követően határozták meg, figyelembe véve a nemzeti, vallási és kegyeleti ünnepeket is – közölték.

A tájékoztatás szerint lomtalanításkor a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat lehet kihelyezni a megadott időpontban. Nem készíthető ki a nap mint nap képződő szemét, ipari, mezőgazdasági, szolgáltatatási hulladék, veszélyes hulladék, építési törmelék, gumiabroncs, gépjárműroncs, zöldhulladék, szénpor, hamu, föld, továbbá elkülönítetten gyűjthető üveg, papír, műanyag és fém hulladék.

A veszélyes hulladékok, vagyis a szakszerű ártalmatlanítást igénylő anyagok leadására az FKF Nonprofit Zrt. idén is minden körzetben, a lomok elszállításának napján ideiglenes átvevőhelyet üzemeltet, ahol leadhatók egyebek mellett a festékek, oldószerek, akkumulátorok és elektronikai hulladékok. Az átvevőhely címe ugyancsak megtalálható a társaság levelében.

A társaság arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be a tájékoztatóban leírtakat, és lomjaikat a kikészítés napján csak 18 óra után helyezzék ki. A lomok kihelyezési időpontjainak betartását a kerületi közterület-felügyeletek, valamint a Fővárosi Önkormányzat rendészeti igazgatóságának munkatársai ellenőrzik.

A lomok elszállítását követően a társaság munkatársai megtisztítják az útburkolatot, a járdák takarítása viszont az ingatlantulajdonosok feladata.

A közleményben felhívták a figyelmet a tavaly megnyílt két Szemléletformáló és Újrahasználati Központra, ahol a környezettudatos budapestiek leadhatják a más számára még használható tárgyaikat, bútoraikat, amelyeket aztán a rászorulók egy minimális tárolási díj ellenében elvihetnek.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: