A víz a gazdaságfejlesztés hajtóereje is

A víztöbblet és a vízhiány egyaránt katasztrófához vezet, ugyanakkor a víz nemcsak környezeti elem, hanem erőforrás, a gazdaságfejlesztés hajtóereje is – hangoztatta a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) víztudományi karának létrejötte alkalmából szervezett ünnepi szenátusi ülésen, csütörtökön Baján.

Hoffmann Imre kiemelte, hogy Magyarország a vízgazdálkodás területén kiszolgáltatott helyzetben van, ugyanakkor elismert vízügyi nagyhatalom, ami a tudomány és a gyakorlat, például az árvízi védekezés területén is tapasztalható.

A helyettes államtitkár a vízügyi ágazat mérföldkövének nevezte, hogy a víztudományi képzés az NKE-re került. A vízgazdálkodás rendkívül sokrétű ismeretet igényel a szakmunkástól a minősített kutatóig. Éppen ezért, valamint a vízügy globális és nemzetgazdasági jelentőségére tekintettel kezdeményezte a belügyminiszter a vízügyi szakemberképzés integrálását a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe – mondta.

A vízügyi ágazat nehézségeiről elmondta: a létszámcsökkenés mellet komoly problémát jelent, hogy a dolgozók több mint harmada ötvenévesnél idősebb, a harmincévesnél fiatalabbak aránya pedig csak néhány százalék. Az elmúlt három évben a vízügyi igazgatási szervek szakemberállományának mintegy negyede kicserélődött, az érkezők jelentős részének pedig nincsen ágazati tapasztalata, gyakorlata – ismertette. Hozzátette: hosszú távon az alap- és középfokú képzést is magába foglaló, gyakorlatorientált oktatás jelentheti a megoldást.

Bíró Tibor, az NKE víztudományi karának dékánja székfoglaló beszédében azt mondta, a bajai felsőoktatástól a vízügyi ágazat mindig is az utánpótlás biztosítását várta. Nagy a felelősség, hiszen amíg a földi lét alapját a víz jelenti, addig vízgazdálkodási szakemberekre mindig szükség lesz – fogalmazott.

Patyi András, az NKE rektora hangsúlyozta: az egyetem arra vállalkozik, hogy az összegyűjtött és rendszerezett tudással, valamint a tudomány egészével a vízügy, a magyar vizek szolgálatába álljon.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara február elsején kezdte meg működését Baján az Eötvös József Főiskola Vízellátási és Környezetmérnöki Intézetének, valamint Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetének beolvadásával. Jogelődjeinek köszönhetően a kar több mint ötvenéves múltra tekint vissza, a bajai vízügyi képzés országos hírű és jelentőségű, az ágazat egyik legfontosabb utánpótlási bázisa.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: