fbpx

Támogatási lehetőség a zöldhulladékok égetésének visszaszorítására

Gyakran tisztább a nagyobb városok levegője, mint a kis településeké, ahol a zöld hulladék égetése és a háztartási fűtés nagymértékben szennyezi a levegőt – mondta Dobi Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője a zöld hulladékok égetésének visszaszorítása kapcsán megtartott sajtótájékoztatón.

Dobi Bálint elmondta: A zöld hulladékok elégetése jelentősen rontja a levegő minőségét, a káros anyagok pedig a tüdőbe kerülve légúti irritációt, szív és érrendszeri zavarokat okozhatnak.

A Földművelésügyi Minisztérium ennek érdekében létre hozta a Fűts okosan! kampányt, aminek célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a fűtési szezon kezdetén egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira.

Kép letöltése

Fotó: Francz Ilona/FM

A mostani kezdeményezés ennek a folyatatása, melynek célja, hogy az önkormányzatokat a közterületek, közutak folyamatos faápolási, karbantartási munkáinak melléktermékeként egész évben keletkezett zöldhulladékok ágaprító használatával megvalósuló gazdaságos, környezetkímélő módon történő fűtési célú, vagy bizonyos esetekben komposztként történő hasznosítására ösztönözze – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Kép letöltése

Fotó: Francz Ilona/FM

Nagy Attila, a Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője elmondta: a Vidékfejlesztési Program keretében 2016. november 23-án jelent meg a helyi közutak fejlesztésére és karbantartására irányuló pályázati kiírás. A 18,4 milliárd forint keretösszegű felhívás keretében lehetőség nyílik erő- és munkagépek, továbbá ágaprító gépek beszerzésére is. A vidéki térségben működő települési önkormányzatok, illetve önkormányzati társulások egyéni pályázóként maximum 10 millió forint, konzorciumi pályázók esetében maximum 20 millió Ft értékben juthatnak támogatáshoz.

Fontos hangsúlyozni, hogy a pályázati felhívás elsődleges célja a megfelelő közlekedési feltételek biztosítása az utak műszaki állapotának javítása révén, ezért pusztán ágaprító gépek beszerzésére korlátozva nem lehet maximálisan teljesíteni a felhívásban elvártakat. A pályázóknak éppen ezért célszerű összetettebb fejlesztésekben gondolkodnia: az ágaprító gépek mellé egyéb, az útkarbantartáshoz szükséges munkagépeket és erőgépet (traktort) beszerezni, melyhez a jelen felhívás elegendő támogatást nyújt – emelte ki Nagy Attila főosztályvezető.

Kép letöltése

Fotó: Francz Ilona/FM

Réthy Pál, a Belügyminisztérium főosztályvezetője beszédében elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium által az önkormányzatok részére az aprítógép beszerzésére kiírandó pályázatot a Belügyminisztérium támogatja, hisz a komposztálást követő végtermék olyan erőforrás-hatékony és hasznos termék, mely az érintett települések mezőgazdasági programjaiban felhasználható.

Ezen felül a program a közterületen keletkező fahulladékok égetésével járó környezeti és egészségügyi problémák minimalizálása mellett támogatja a kormányzati célként jelölt környezettudatos, klímabarát településgazdálkodási és működési modellek kialakítását, a fenntartható fejlődés és energiagazdálkodás társadalmi gondolkodásba történő beépülését.

Forrás: kormany.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .