fbpx

Novemberben rendezik a Budapesti víz világtalálkozó 2016-ot

November 28. és 30. között rendezik meg az év egyik legfontosabb magyarországi diplomáciai eseményét, a Budapesti víz világtalálkozó 2016-ot, amelyre állam- és kormányfők, miniszterek, világszervezetek, finanszírozási intézmények is jelezték részvételüket – közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

A világtalálkozón képviselteti magát a Vízügyi Elnöki Testület (VET) is, amely New Yorkban globális párbeszédet és cselekvési tervet indított a fenntartható vízgazdálkodásról. A Budapesti víz világtalálkozó 2016 mottója “A víz összeköt”, a világtalálkozót Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a VET tagja fővédnöksége alatt rendezik meg.
A világ komoly vízügyi válság elé néz, ennek megelőzésére, és az ENSZ által kitűzött Fenntartható fejlődési célok megvalósításához a világ kormányzatainak, társadalmainak és a magánszektornak is meg kell változtatniuk vízhasználati, vízgazdálkodási szokásaikat. Az átalakulás felgyorsítása érdekében hozta létre Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára, és Jim Yong Kim, a Világbank-csoport elnöke a Vízügyi Elnöki Testületet (VET). Az állam- és kormányfőkből álló testület iránymutatást nyújt a kihívásokkal szembeni fellépéshez, és szorgalmazza az átfogó, teljeskörű és együttműködésen alapuló vízgazdálkodási megoldásokat, valamint a tiszta víz és a szanitáció biztosítását – közölték.
A vízzel kapcsolatos teljes szemléletváltásra van szükség, jelenleg több mint 2 milliárd ember szembesül vízügyi nehézségekkel: az elkövetkező évtizedekben ez várhatóan emelkedik a vízigény növekedése, illetve a klímaváltozás egyre markánsabb hatásai miatt. Aklímaváltozás hatását 80 százalékban a vízen keresztül érezzük: ha nem teszünk semmit, 15-20 év múlva komoly vízválság elé nézünk. A hidrológiai úgynevezett “James Bond-arány” is drámai: a Földön a könnyen hozzáférhető felszíni víz a teljes vízkészlet mindössze 0,007 ezreléke, amelynek jelentős része elszennyeződött mára.
A Budapesti víz világtalálkozó 2016 lesz az első megoldás-orientált globális konferencia, amely a vízzel kapcsolatos fejlesztéspolitikai célkitűzés esetében összegzi az elért eredményeket, és hozzájárul a következő 15 év teendőinek kijelöléséhez.     Joó István, a Budapesti víz világtalálkozó 2016 előkészítéséért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint számos magas rangú résztvevő igazolta már vissza részvételét a világtalálkozóra, köztük több jelenlegi és korábbi állam- és kormányfő.
A Vízügyi Elnöki Testület tagjai: Ameenah Gurib-Fakim, Mauritius elnöke (társelnök), Enrique Pena Nieto, Mexikó elnöke (társelnök), Malcolm Turnbull, Ausztrália miniszterelnöke, Sheikh Hasina, Banglades miniszterelnöke, Hani Mulki, Jordánia miniszterelnöke, Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke, Pedro Pablo Kuczynski Godard, Peru elnöke, Macky Sall, Szenegál elnöke, Jacob Zuma, Dél-Afrika elnöke, Emomali Rahmon, Tádzsikisztán elnöke és Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Különleges tanácsadó Han Szungszu, Dél-Korea korábbi miniszterelnöke.

Forrás: MTI

 

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .