fbpx

A következő olimpia érmei elektronikai hulladékból készülnek majd

A Nikkei Asian Review cikke szerint a következő 2020-ban Tokióban megrendezésre kerülő olimpia szervezői bíznak benne, hogy az olimpiai és paralimpia érmek alapanyagául az országban begyűjtésre, majd feldolgozásra kerülő okostelefonok, illetve kisebb méretű elektronikai hulladékok szolgálnak majd .

A 2012. évi Londoni Olimpián 9,6 kg aranyat, 1210 kg ezüstöt és 700 kg rezet, mint a bronz elsődleges összetevőjét használtak fel az érmek elkészítéséhez, ezzel szemben csak a 2014-es évben a japán fogyasztók által kidobott elektronikai hulladékokból 143 kg aranyat, 1566 kg ezüstöt és 1112 tonna rezet nyertek vissza.

Bár Japán természeti erőforrásokban szegény, de a lakosoknál meglévő elektronikai hulladékokban található arany és ezüst a világ teljes tartalékainak a 16 és 22 %-ával egyenértékű, amely komoly potenciált jelent.

A döntés hátterében az áll még, hogy Japánban az elektronikai hulladékok visszagyűjtése nem megfelelő mértékű, az évente keletkező 650000 tonna elektronikai hulladékból csak körülbelül 100000 tonna kerül visszagyűjtésre. Erre vonatkozóan 2013-tól törvényi szabályozás van érvényben, amely előírja a településeknek, hogy évente lakosonként 1 kg elektronikai hulladékot vissza kell gyűjteniük, de nagyon sok település esetében ez a 100 grammot sem éri el.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .