Szelektív hulladékgyűjtés – kérdőjelekkel

Lakossági fórumot tartottak Párkányban, a központi téma a hulladékgazdálkodás volt. A téma korábban nagy visszhangot váltott ki a városban, az Enerbyt vállalat tanácstermében tartott beszélgetésre mégis kevesen mentek el – írja az ujszo.com.

A fórumon Eugen Szabó polgármester törvényi, környezetvédelmi, gazdaságossági és gyakorlati szempontból megközelítve mutatta be a témát. Kiderült: tavaly Párkányban az elszállított szemét összmennyisége 3965 tonna volt. Ebből mindössze 4 százalék volt az újrahasznosítható hulladék aránya.96 százaléka szemétlerakóra került.

„Ezen az arányon szeretnénk változtatni. A cél, hogy a hulladéknak csupán 49 százaléka kerüljön a lerakóra, és a többit újrahasznosítsuk” – mondta a polgármester. A hulladékelszállítással megbízott KSOH vállalat januárban válogatósort indított be, ahol a lakosok által szelektált hulladékot válogatják tovább, amit egy cég vásárol fel. Tavaly a város a szemét összegyűjtéséért és szállításáért 270 ezer eurót fizetett, a szelektálás költségei elérték a 26 ezer, a szemétlerakás költségek a 94 ezer eurót.  2015- ben Párkány 20 ezer eurót fordított új hulladékgyűjtő edények és gyűjtőszigetek vásárlására, illetve kialakítására. Az ezzel kapcsolatos kiadás 410 ezer euró volt, amihez a város saját költségvetéséből 140 euróval járult hozzá, ugyanis a lakosok és a vállalkozók által befizetett szemétdíj teljes összege – 270 ezer euró – nem fedezte a szemétszállítással járó kiadásokat. A szelektív hulladékgyűjtés ezeket a kiadásokat jelentősen csökkentené. A lakossági hozzászólásokra adott válaszokból kiderült, hogy a városi hivatal igyekszik figyelembe venni az ezzel kapcsolatos különféle lakossági igényeket és a szemétszállítási ütemtervet is megpróbálják ehhez igazítani. A témában legközelebb augusztus 15-én a szabadidőközpontban tartanak fórumot. Augusztus 16-án a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola Comenius utcai épületébe, augusztus 17-án a vasútállomás épületébe várják a párkányiakat. A fórumok 19 órakor kezdődnek.

A cikk szerzője: Gulyás Zsuzsanna

A cikk megjelenése az ujszo.com weboldal hozzájárulásával történt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

fGPSJp

Please type the text above:

%d blogger ezt szereti: