Kormány: egyszerűsödhet a hulladéklerakás utáni járulék fizetése

A hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosításának általános vitájával, majd napirend utáni felszólalásokkal fejeződött be az Országgyűlés hétfői ülésnapja késő este.

Irodai és otthoni szelektív hulladékgyűjtők

Kormány: egyszerűsödhet a hulladéklerakás utáni járulék fizetése

A kormány a hulladékról szóló törvény módosításával egyszerűsítené és kiterjesztené a hulladék lerakása után fizetendő járulékot. V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára előadóként azt mondta, pozitív változások figyelhetők meg a hulladéklerakás és újrahasznosítás területén: csökken a lerakott és nőtt az újrahasznosított szemét mennyisége.
Adataik szerint 2012-ben még 25,5 százalék, 2014-ben már 30,5 százalék volt az anyagában hasznosított hulladék mennyisége. Ezeket a folyamatokat akarják az államtitkár elmondása szerint erősíteni, ezért egyszerűsítenék és kiterjesztenék a jelenleg hatezer forintos tonnánkénti hulladéklerakási díjat. A módosító javaslat elfogadásával lehetőség nyílik olyan kormányhatározat megalkotására is, amely kezeli a gyártás során keletkezett hulladékok helyzetét is.
Varga Gábor, a Fidesz vezérszónoka a törvény főbb pontjainak ismertetése mellett elmondta, csökkent a települési-, az építési- és a veszélyes hulladék mennyisége is az elmúlt években.
Harangozó Gábor (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013 januári hatályba lépése óta huszonhatodszor módosították a törvényt, legutóbb múlt héten, ezért a minisztérium alkalmatlan, Fazekas Sándor tárcavezetőnek pedig le kellene mondania. Hozzátette: a javaslattal szakmai probléma nincs, mert egységes jogértelmezést teremthet, de “elképesztő teljesítmény”, hogy a “szemétmutyi-törvényt” ennyiszer módosítani kell.
Kepli Lajos (Jobbik) ironikusan “betonszilárdságúnak” nevezte a törvényt, utalva arra, hogy folyamatosan módosítják azt. Hozzátette: a járulék erősítheti az illegális hulladéklerakást, az anyagában történő hasznosítást pedig nem feltétlenül támogatja.
Sallai R. Benedek (LMP) arról beszélt, hogy a mostani lerakók üzemideje 20-30 év, később pedig “egy halom” új lerakót kell majd építeni. Ha ennek a költségeit nem építik be most a rendszerbe, akkor problémák lesznek. Hozzátette: olyan szabályozást szeretnének, amely csökkenti ahulladéklerakást, mert szerinte a járulék ezt nem biztosítja.
V. Németh Zsolt államtitkár a vitában elhangzottakra válaszul azt mondta, a lerakási járulék ösztönöz arra, hogy kevesebb hulladékot rakjanak le.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: