fbpx

Szeméttelep lett a hulladékkezelőből

Czaun azt mondja, a szakhatóság és az EU ellenőrzése 10 éve nem talált hiányosságot Királyszentistvánon – írja a vehir.hu.

Az áprilisi közgyűlésen is szóba került a múlt hétvégi történet, miszerint az önkormányzat két képviselője, Katanics Sándor (DK) és Hartmann Ferenc (MSZP)kifogásolja a királyszentistváni hulladéklerakó működését.

A Demokratikus Koalíció politikusa napirend előtti felszólalásában ismét kihangsúlyozta: Bár a hulladéklerakó bejáratnál az a felirat olvasható, hogy „Befektetés a jövőbe!”, ők inkább azt látták, hogy ez a „visszatérés a múltba!”

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás 2009-ben olyan beruházást ígért, amelynek célja az volt, hogy az észak-balatoni térségben 158 település több mint 300 ezer lakosa számára a kor elvárásainak, az EU-direktíváknak, a hazai jogszabályoknak, valamint a környezet- és természetvédelmi követelményeknek a megfelelő hulladékkezelő rendszer épüljön ki.

Katanics Sándor szerint a lerakón nem hulladékkezelés, hanem rablógazdálkodás folyik, a rendszer túlterhelt, az eredeti célok nem teljesülnek, ott jártukkor a válogatás is szünetelt- mondta. Ugyan nem szállíthatnák ki a beérkező szemetet a teherautók közvetlenül a lerakóba, ők mégis ezt tapasztalták. Elmondta, van olyan képük, ami azt bizonyítja, válogatás nélkül kerül lerakásra a szemét. Alkalmazottaktól állítólag azt hallották, – akik telefonjaikkal rögzítettek-, hogy veszélyes hulladékot, azbesztet, festéket, autógumit is elhelyeztek a területen, holott ez tilos.

Katanics Sándor és Hartmann FerencKATANICS SÁNDOR ÉS HARTMANN FERENC

A használatba vétel óta eltelt 5 év alatt óriási mennyiségű szemetet helyeztek el, mondhatni szemétteleppé vált, és az ígéretekkel ellentétben az ott tapasztalható látvány rendkívül rontja a tájképet- mondta a csütörtöki közgyűlésen a képviselő.

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke, Czaun János szerint Hartmann Ferenc, és Katanics Sándor csak „ügyet” szeretne kreálni, hiszen ahogy 10 éve, az április 25-i rendkívüli ellenőrzés sem talált semmiféle szabálytalanságot a királyszentistváni hulladéklerakó működésével kapcsolatban.

Az elnök állítja, hogy Hartmann Ferenc illetéktelenül hatolt be április 22-én az üzem területére, és ott arrogánsan viselkedett, hiszen a veszélyes üzemnek számító telepen az üzemvezető felszólításának ellenére fotóztak, holott ez nem megengedett. „Ezek után mi következik? Vajon az lesz a következő, hogy Hartmann Ferenc magánlakásokba fog behatolni, és ott fog fotókat készíteni?”

Czaun szerint a telep működése semmi titkot nem rejt, előzetes bejelentkezést és munkavédelmi oktatást követően meglátogatható. Mi több, népszerű is, hiszen csaknem hetente van egy-egy hazai vagy külföldi szakmai csoport, ami meglátogatja, és mind elismeréssel távozik. Hozzátette, hogy bármikor szívesen körbevezeti képviselőtársait a telepen, hogy meggyőződhessenek annak jogszerű és szakszerű működéséről.

czaun jánosCZAUN JÁNOS

„Aki pedig csak egy kicsit is ért az Észak-balatoni Hulladékgazdálkodási rendszerhez, tudja, hogy a királyszentistváni központban nincs szelektíven gyűjtött hulladék, azt oda nem szállítunk”-mondta.

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .