Fél évig kukából guberált ételeket evett önként egy házaspár

Különös módot választott egy kanadai házaspár, hogy felhívják az emberek figyelmét az ételek mérhetetlen pazarlására – írja a hir.ma.

Grant Baldwin és Jen Rustemeyer azon akadtak ki, hogy a boltban megvásárolt élelmiszerek fele szemetesben végzi.

Ezért elhatározták, hogy fél éven át csak guberált ételekből tartják fenn magukat.

1 (1)

A pár eleinte félt attól, hogy majd éhezni fognak, de aztán kiderült, hogy az emberek mérhetetlen pazarlása miatt még raktározni is tudtak a talált ételekből.

Elmondásuk szerint több száz tábla csokit, majdnem tökéletes állapotú gyümölcsöket vittek haza minden nap.

waste

Egyszer egy akkora adag fagyott csirkehúsra bukkantak, hogy két hónapi húsadag telt ki belőle. – írja a foxnews.com.

another-such-bittersweet-day-came-when-baldwin-found-13000-worth-of-organic-chocolate-bars

A pár lelőhelyei a szupermarketek melletti konténerek voltak. „Még az sem okozott volna különösebb gondot, ha gluténmentes, organikus vagy vegán diétát akartunk volna tartani” – mondták el később.

A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy több készételt kellett enniük mint azelőtt, mert a kidobott ételek nagy része ezekből állt. Ezért Grant 6 hónap alatt 5 kilót szedett fel.

with-two-months-remaining-in-the-challenge-baldwin-hopped-on-the-scale-he-had-gained-10-pounds

Egyszer sem lettek betegek a kidobott ételek elfogyasztásától és az is kiderült, hogy a lejárati dátumokra még jó sok időt hozzá lehet tenni, amíg az étel fogyasztható.

baldwin-and-rustemeyer-hashed-out-the-rules-for-the-six-month-challenge-over-their-last-supper-an-all-you-can-eat-chinese-buffet

A féléves tesztről a pár filmet is forgatott, Just Eat It címmel, amely Kanadában nagy siker volt és az USA-ban is sokan megnézték.

in-the-first-month-alone-baldwin-and-rustemeyer-brought-home-1127-worth-of-food

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

lsV0D

Please type the text above:

%d blogger ezt szereti: