A hulladékgazdálkodásról tanultak a fiatalok

Tudatos vásárlás, a fogyasztás csökkentése és az elektromos hulladék kérdéseivel is foglalkoztak a szemléletformáló konferencián – írja a minap.hu.

hulladek_1600303_fkcs_4.jpg

fotó: F. Kaderják Csilla

A “Szemét kérdés, avagy hogyan csökkentsük a hulladék mennyiségét a miskolci járásban” címmel tartott konferencia részvevői azt is megtudhatták, mi a különbség a hulladék és a szemét között.

Belépett egy új hulladékgeneráció az elektromos hulladék, ami veszélyességét tekintve eléggé érdekes, mert még nem is igazán tudjuk felfogni ésszel, hogy mit jelent ez.

hulladek_1600303_fkcs_2.jpg

„Sokan nem gondolják, de már a tudatos vásárlással is például, illetve olyan megoldásokkal, ami rákényszeríti, mondjuk az ipart, hogy a csomagolóanyagok terén elmenjen az újrahasznosítás felé, vagy teszem azt, a termékdíjakkal lehet szabályozni.” – mondta Kiss József, a Holocén Természetvédelmi Egyesület ügyvezető elnöke.

Az elektromos hulladék veszélyessége mellett felmerült az is, hogy a szemét és a hulladék nem ugyanaz. Utóbbit ugyanis még fel lehet dolgozni.

Ökológiai lábnyomunkat a gyorséttermi étkezés, a gyárak füstje vagy éppen egy nagy bevásárlás is növelheti.

hulladek_1600303_fkcs_7.jpg

2013-ban 11,3 milliárd tonna szilárd kommunális hulladékot termeltünk. Ez a szám  folyamatosan nő. A város több lépést is tett az elmúlt időszakban a hulladékgazdálkodás területén.

A napokban például elkezdődött a chipekkel ellátott kukák szétosztása Miskolcon és környékén.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: