60 százalékkal több a szelektíven begyűjtött hulladék

A borbányai szeméttelep rekultivációja, valamint a nyíregyházi szilárdhulladékos – ismertebb nevén, az „okoskuka” – projekt megvalósulása – ezek köthetőek a THG, vagyis a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. 2015-ös tevékenységéhez a városban.

Az ügyvezetővel, Petró Árpáddal beszélgettünk.

###

A város új tüdeje

„Egy olyan veszélyforrást szüntettünk meg, amiből a borbányaiaknak egészségkárosodása is származhatott volna” – fogalmazott komolyan Petró Árpád, amikor a borbányai (volt) szeméttelep rekultivációjáról kérdeztük. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a borbányai szeméttelep területén korábban egy tiszta vizű tó állt, azonban ennek medrét a nyíregyháziak már a ’60-as évek óta – később pedig már a gazdálkodó szervezetek is – szemétlerakónak használták. Emiatt a talaj olyannyira szennyezetté vált, hogy a telepet részben rekultiválni és kármentesíteni is kellett.

Petró Árpád kiemelte, a veszély csökkentésével a környezet terhelését mérsékelték, míg a kialakított zöld felület Nyíregyháza második tüdeje lehet a későbbiekben.

„A több mint 300 ezer növény képes lesz jelentősen megszűrni a kibocsátott, káros anyagokat” – mondta.

###

A közszolgáltatás fejlesztése

„A szolgáltató részéről áttekinthetőbb és optimálisabb működést, míg a szolgáltatást igénybe vevőknek kényelmet biztosít az okoskuka projekt” – mondta szerkesztőségünknek a THG Nonprofit Kft. ügyvezetője a szilárdhulladékos beruházásról. Petró Árpád hangsúlyozta,európai szintű hulladékkezelési közszolgáltatás valósult meg Nyíregyházán, meg van a lehetőség arra, hogy

a keletkezett kommunális hulladék a keletkezés helyén, vagyis a háztartásban csökkenjen.

Ugyebár a „színes”, 240 literes edények a zsákos rendszert váltották és a számok szerint a fejlesztéssel növekedett a nyíregyháziak szelektálási kedve: a szakemberek a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 60 százalékkal több szelektív hulladékot gyűjtöttek be.

Ez azért fontos, mivel a szelektíven gyűjtött hulladék már nem kerül rá a hulladéklerakó tálcára (amin csak kommunális van), vagyis: növekszik a tálca élettartama, kitolódik az az időpont, amikor be fog telni, tehát csak később lesz arra szükség, hogy újat építsenek a környezetünk kárára.

###

Tudatformálás

Petró Árpád hangsúlyozta, a fejlesztés önmagában nem lett volna elég, a tudatformálási tevékenység (amelyet szintén egész évben végzett a Kft., a legnagyobb ilyen a Szelektív Szombat) is jelentős mértékben hozzájárult ezekhez az eredményekhez. Az ügyvezető hangsúlyozta, az eszközöket tudni kell használni, a szemléletmódot el kell sajátítani, ehhez pedig nagy segítséget kapott a Kft. az önkormányzattól.

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sajtószolgálat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: