Fejlesztették 24 Szolnok térségi település hulladékgazdálkodását

Csaknem hárommilliárd forintos beruházás keretében 24 településen fejlesztette és bővítette a hulladékgazdálkodási eszközparkot a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás – jelentette be a társulás elnöke csütörtökön Szolnokon, a projektzáró rendezvényen.

A beruházás 95 százalékban a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásával valósult meg, a hiányzó 5 százalékot a társulás csaknem teljes mértékben különböző önerő alapokból biztosította.     Szalay Ferenc, aki Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) is, elmondta: a projekt célja a környezetterhelés csökkentése a hazai jogszabályok és az uniós irányelvek figyelembevételével. Ismertette: Szolnokon 1995 óta a társasházas övezetekben  szelektív hulladékgyűjtési módszer működik, 2008 óta pedig elérhető a házhoz menő zsákos szelektív hulladékgyűjtés.
Megjegyezte: a szelektív hulladékgyűjtés intenzívebbé válásával a kétpói regionális hulladéklerakó működtetésének időtartama ki fog tolódni. Rámutatott: meg kell oldani azt is, hogy a felhalmozott szelektív hulladékot miként hasznosítsák, értékesítsék, vagy peddig meg kell semmisíteni a környezet károsítása nélkül.     Lits László, az NHSZ Szolnok Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a projekt keretében házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer épült ki, valamint a kommunális hulladék hatékonyabb kezeléséhez alkalmas eszközöket szereztek be.
Egyebek között 17 hulladékgyűjtő járművet vásároltak, és a projektnek köszönhetően lecserélhetik a teljes gépjárműparkot. A kétpói regionális hulladéklerakóban mobil biológiai hulladékkezelő központot alakítottak ki, és a régi helyett nagy értékű kompaktort helyeztek üzembe – ismertette.
Beszereztek  50 ezer 120 literes és 1500 darab 1100 literes  szelektív gyűjtőedényt is. A projekt részeként tavasszal a falevelek és ágak gyűjtésére alkalmas komposztálóládákat osztanak ki a háztartásoknak – tette hozzá.     A projektben érintett Abony, Fegyvernek, Jászkarajenő, Kenderes, Kengyel, Kétpó, Kőröstetétlen, Kuncsorba, Mezőtúr, Örményes, Rákóczifalva, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tószeg, Törökszentmiklós, Túrkeve, Újszász, Vezseny és Zagyvarékas település.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: