fbpx

Szelektíven gyűjtő robot

Első lett a nagyváradi lego-robot a debreceni First Lego League versenyen. A váradi Ady líceum diákjai emellett egy olyan futószalagot is készítettek, mely képes a szelektív hulladék kiválogatására. A Sebes-Körös parti iskolában három éve működik a Partium egyetlen robotika szakköre, mely egyre több kreatív diákot vonz – írja az erdelytv.hu.

A nagyváradi Ady Endre líceum robotika termében a gimnazisták a legokockákból robotot építenek. Sokrétű felhasználásra készítik elő, az utasításokat egy program segítségével továbbítják.
KOZMA TAMÁS
diák, Ady Endre Líceum
„A legfontosabb maga az agya a tégla, ez itt látható, ez egy mini komputer tulajdonképpen, ez képes vezérelni négy motort és további négy szenzort. A szenzoroktól adatot kap, a környezetével, a motorokkal pedig reagálni tud.”
A versenyen 2 és fél perc alatt kellett a robotnak folyamatosan mozognia egy előre megtervezett pályán úgy, hogy közben különböző feladatokat lásson el.
Atmo-futószalag
Emellett tanárok irányításával egy futószalag modellt is készítettek, mely képes a hulladék-újrahasznosításra, itt épp azt mutatják, hogyan tudja a vasat, a fémet és egyéb hulladékot különválogatni. A futószalagot prototípusnak szánták széleskörű gyakorlati alkalmazáshoz.
BOGDÁN KÁROLY
informatika tanár, Ady Endre Líceum
„A magas toronyépületekben a szemétledobóknál nem oldható meg a hulladék szelektívgyűjtés, merthogy egy kukába esik minden. És egy ilyen függőleges csőbe szerettük volna beszerelni ezeket a szenzorokat úgy, hogy az egyik az egyik kukába essen, a másik a másik konténerbe és a harmadik a harmadikba. Voltak elképzeléseink, hogyan lehet műanyagot, üveget, másfajta szenzorokkal kiválogatni, végső soron meg lehetne oldani.”
A versenyen nemcsak a designt, hanem az újrahasznosítás kreatív bemutatását is értékelte a zsűri.
Az iskola a debreceni National Instruments diák-mentorálási programjának keretében került be a robotversenybe, ahol robotdesignban első, összesítésben pedig negyedik helyet értek el a 11 jelentkező közül, a mezőny egyetlen határon túli csapataként.
A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.erdely.tv

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: