fbpx

Esettanulmányban az eredmények – Ljubljana, Európa első nulla hulladék fővárosa

Az alábbi esettanulmány alapján az újrahasznosítás nem csak fenntartható, de költségtakarékos és munkahelyeket teremt – írja a humusz.hu.

A napokban publikálta a Zero Waste Europe azt az esettanulmányt, amely Ljubljana városának a nulla hulladék irányába tett látványos átváltozását mutatja be. A szlovén főváros az első Európában, amely a hulladék nullára csökkentése mellett kötelezte el magát. Mára a városi hulladék 61%-át szelektíven gyűjtik, noha a 2004-es EU csatlakozásukat megelőzően gyakorlatilag ismeretlen volt arrafelé a szelektív hulladék gyűjtés.

Joan-Marc Simon, a ZWE ügyvezetője kijelentette, hogy “A Ljubljanáról készült esettanulmány bizonyítja, hogy a legfrissebb csatlakozók is elérhetik a kimagaslóan magas újrahasznosítási célszámokat egyetlen évtized alatt, miközben a költségeket és a hulladéktermelést is rekord alacsonyan tartják. Nincs tehát indoka annak, hogy más EU-s fővárosok, illetve uniós döntéshozók a sikeres példával bizonyítottan elérhető céloknál kevesebbel is beérjék.”

A hulladékgazdálkodást a Snaga végzi, amely állami tulajdonú vállalat, és Ljubljanán kívül még 9 külvárosi körzetben lát el összesen 360 000 lakost. Átlagosan 61%-os szelektív gyűjtési arányt értek el, miközben évente és lakosonként mindössze 121kg újra nem hasznosítható hulladék keletkezett. Ezzel szemben az uniós átlag 42%-os szelektív gyűjtési arány, és 285 kg nem szelektív lakossági hulladék, évente és lakosonként.

Kevesebb, mint tíz év alatt Ljubljana Európa éllovasává vált, 20% ponttal meghaladva az EU-s újrahasznosítási arányt, és 10% ponttal teljesítve az EU 2020-as célkitűzése felett. Mitöbb, 2025-re az újrahasznosítási arányt 78%-ra növelnék, a keletkező hulladékot a mostani felére tervezik csökkenteni.
Ljubljana a hulladékégetés gyakorlatát elkerülve bizonyította, hogy a nulla hulladék irányába tett hatékony lépések akár rendkívül rövid idő alatt is megvalósíthatók.

Ezzel párhuzamosan újabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a háztól-házig lakossági szelektív gyűjtés nem csak kistelepüléseken, hanem nagyvárosokban is működőképes. Ljubljana ezáltal az EU e téren legjobban teljesítő fővárosává vált, Európában a legalacsonyabbak közt tartva a hulladékgazdálkodás költségeit.

Az alábbihoz hasonló esettanulmányok bizonyítják, hogy az elavult szemétégetéssel és hulladéklerakókkal szemben, a megelőzés, újrahasználat, és újrafeldolgozás munkahelyeket teremt, költséget takarít meg, óvja a környezetet és a közegészséget.

Az angol nyelvű esettanulmány innen tölthető le.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.humusz.hu

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .