Tömeges ólommérgezés kínai gyerekek körében

Több száz gyermeknél fedeztek fel ólommérgezést a közép-kínai Hunan tartományban, 92 esetében súlyos állapotot mutatott ki egy friss vizsgálat – jelentette helyi forrásokra hivatkozva a kínai média.

    A felelősnek tartott Meilun Chemical Materials Limited Co. nevű vállalat állítólag tisztítás, kezelés nélkül bocsátotta ki szennyvizét és ipari hulladékát. A vegyi üzemet már a múlt hónapban bezárták, berendezéseit szétszerelték, az áramot a területén kikapcsolták. Az intézkedésre azután került sor, hogy híre kelt, több mint háromszáz gyerek szenvedett ólommérgezés. Úgy tudni, a nehézfémmérgezés első jeleit már 2012-ben észlelték.
    A megyei kormányzat elrendelte a telep hatszáz méteres körzetében lakó gyerekek orvosi vizsgálatát. Ennek eddig 315-en tettek eleget, de 393-an még nem estek át rajta, vagy azért, mert nem voltak elérhetők, vagy mert nem vállalták a tesztet.
    A kínai központi televízió beszámolója szerint a gyermekek vérében talált ólomkoncentráció eléri az 501 mikrogrammot literenként, vagyis a korosztályra megszabott határértéknek több mint ötszörösét. Az érintett Tapu járás vezetője a televízió kamerája előtt azt találta mondani, a mérgezés lehetséges oka, hogy a gyerekek a ceruzájuk végét rágják. Szu Ken-lin azóta már nincs a posztján, és több más helyi vezetőt is leváltottak.
    Kínában nem ritka a tömeges ólommérgezés, 2009-ben például – szintén Hunan tartományban – legkevesebb 1300 gyerekről derült ki, hogy a vérében ólom van. Egy olvasztóüzemet bezártak. 2011-ben Anhuj tartományban egy akkumulátorgyárról derült ki, hogy felelős 200 gyerek egészségkárosodásáért. Hasonló esetet jelentettek Csöcsiang tartományból is, ahol hatszáz ember – köztük 103 gyerek – kapott ólommérgezést alufólia-készítő üzemek miatt.
    Az ólommérgezés idegrendszeri, izom- és szaporodószervi problémákat okoz, károsítja a vérképző szerveket és csökkenti számos létfontosságú enzim működését.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: