Elakadt a hulladékból készült dereglye: kekeckednek a hatóságok

Elakadt a cseh-német határon egy több mint 5000 pillepalackból készült dereglye, amellyel egy cseh aktivistacsoport a németországi Hamburgba akart eljutni az Elbán.

Az aktivisták azért szerettek volna Hamburgba jutni, hogy felhívják a figyelmet az egyre több műanyaghulladék okozta problémákra. A kizárólag eldobott PET-palackokból, vagyis szemétből épült tutajt azonban a német hatóságok feltartóztatták Decinnél, mivel kiderült, hogy a hajó vízkiszorítása meghaladja az egy tonnát, márpedig az utasok közül senkinek nincs vízijártassági igazolványa, amely ilyen hajónagyság fölött elengedhetetlen.

A Decinnél rekedt csoport ezért felhívásban keres olyan, hajóvezetői jogosítvánnyal rendelkező segítőt, aki elkísérné őket a közel 900 kilométeres útra.

Fotó: Deník/Karel Pech

Az alapanyag után Petburgnak elnevezett tízméteres, emberi erő hajtotta pillepalackhajó utasai augusztus közepére tervezték az eljutást a közép-csehországi Nymburgból Hamburgba, de a váratlan malőr miatt az út késedelmet szenvedhet.

Az ötfős legénységből négyen pedállal hajtják a hajót, ötödik társuk autóval a szárazföldön kíséri őket. A tutajon egy kis kabin is található – ugyancsak pillepalackokból -, amelyben a személyzet tagjai álomra hajthatják fejüket. A pilletutaj kormányát biciklialkatrészekből fabrikálták.

Jan Kara, az expedíció vezetője elmondta, hogy csigatempóban haladnak, s olykor még a gyalogosok is megelőzik őket a folyóparton. Céljuk azonban nem gyorsasági rekord felállítása, hanem az, hogy a nagy német kikötővárosban pár napot elidőzve felhívják a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire és ott a jövő nemzedékeinek szóló üzenetet helyezzenek el.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.ma.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: