Négy frakcióra kell szelektálni

Július 1-jén lépett hatályba a hulladékgazdálkodásról szóló törvény. A törvény szerint minden háztartás négy frakcióban köteles szelektálni a hulladékot. A hulladék szelektálása azt jelenti, hogy a keletkező papír-, fém-, üveg- és műanyaghulladékot különválogatva gyűjtjük.

A háztartások kötelesek szelektálni

A Baranjska čistoća d.o.o. igazgatójánál, Migles Brankonál jártunk, aki a szelektív hulladékgyűjtésről beszélt. Lapunknak elmondta, hogy 2020-ig 50 százalékkal csökkentenünk kell a hulladék mennyiségét.
– A pélmonostori hulladéklerakót a 2014-es év végéig le kell zárnunk, miután egy újabb hulladéklerakót építünk ki, ahova az elkövetkező négy évben tudjuk elhelyezni a hulladékot. Az európai uniós törvények szerint kell eljárnunk, a hulladék mennyiségét 2020-ig a hulladéklerakóinkon 50 százalékkal csökkentenünk kell. A hulladék szelektálása egy lépéssel közelebb visz a hulladék mennyiségének a csökkenéséhez. A háztartások a hulladékot négy frakcióban kötelesek szelektálni. Minden háztartás 4 különböző színű zsákot kap, külön a papír-, üveg-, fém- és műanyaghulladékra. Azok a háztartások, amelyek nem tartják magukat a törvényhez, büntetésekre számíthatnak. A hulladék szelektálása és a környezetvédelem rendkívül fontos – mondta el lapunknak a Baranjska čistoća d.o.o. igazgatója, Migles Branko.

A vállalat idén több előadást tartott a hulladék szelektálásáról és a hulladékgazdálkodásról, prezentációjukban felhívták a figyelmet a hulladék szelektálására, amely a törvényben is elő van írva, valamint a háztartásban történő hulladékszelektálás fontosságára. Az előadásokat iskolákban, óvodákban és a baranyai településeken is megtartották.
– Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy előadásainkon összesen 3465 felhasználónk vett részt, óvodás, iskolás gyerekek és felnőttek. Igyekeztünk minél több információt megosztani a felhasználókkal rádióműsorokon, szórólapokon keresztül, de a befizetési csekkek hátulján is feltüntettük a tudnivalókat – hallottuk Nevenka Kolesarićtól, a vállalat munkatársától.
– A hulladékot négy frakcióban szelektáljuk, a háztartások minden frakcióra külön zsákokat kapnak. A kék zsákokba a papírhulladékot gyűjtjük, a sárgába a műanyaghulladék kerül, a zöldbe az üveghulladékok a szürkébe pedig a fém. A papírhulladékba tartoznak az újságok, magazinok, prospektusok, katalógusok, levelek, füzetek, kartonok, irodai papír, könyvek, telefonkönyvek, papírzacskók. A sárga zsákokba a műanyag flakonok, poharak, öblítők és mosószerek flakonjai, műanyag fóliák, műanyag kupakok. Fontos, hogy ezeket a flakonokat, poharakat és egyéb műanyag üvegeket kimossuk, és csak utána tegyük a sárga zsákba. Az üveghulladékokba tartoznak az üvegek kupakok nélkül, üvegpoharak, befőttes üvegek, ezeknél is rendkívül fontos, hogy kimosva kerüljenek a zöld színű zsákokba. Fémhulladéknak számítanak az üres konzervdobozok, üdítős dobozok, alufóliák. A többi hulladék, amelyet nem tudunk szétválogatni, továbbra is a jól ismert szemetesekbe kerül – tudtuk meg Nevenkatól.

A papír- és műanyaghulladék elszállítása júliustól kezdve minden hónap utolsó hetében lesz a következő sorrend szerint:

Hétfő: Kácsfalusi és a Baranyaszentistváni járás

Kedd: Čeminaci és Dárdai járás

Szerda: Bellyei és Hercegszöllősi járás

Csütörtök: Darázsi és Baranyabáni járás

Péntek: Pélmonostor Város és a környező települések

Az üveg- és a fémhulladék elszállítása háromhavonta a hónap első hetében lesz a következő sorrend szerint:

Hétfő: Kácsfalusi és a Baranyaszentistváni járás

Kedd: Čeminaci és Dárdai járás

Szerda: Bellyei és Hercegszöllősi járás

Csütörtök: Darázsi és Baranyabáni járás

Péntek: Pélmonostor Város és a környező települések

Forrás: http://www.smu-mesz.hr

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: