Az e-hulladék csökkentési lehetősége a mobiltelefon piacon

Motorola_Project_Ara_01_tech2

A Project Ara lassan kezd tényleg igazi fogalommá válni, annak ellenére, hogy a jövő év elejéig még nem várható egyetlen eme tervezet keretei közt létrehozott moduláris készüléket. A házilag is részelemekre szedhető és az egyes komponensek könnyed cseréjét biztosító projekt azonban már belépett a béta teszt fázisba, melyhez a Google már meg is találta első száz önkéntesét a világ minden tájáról. A több, mint 90.000 feliratkozóból kiválasztott első körös tesztelők ingyen jutnak hozzá az Ara projekt okostelefonjaihoz, az első tesztelői fázis nyolc hónapon keresztül tart majd.

A hosszú ideje zajló tervezetet 2013 őszén jelentette be az akkor még Google tulajdonban lévő Motorola, nem sokkal azt követően, hogy egy hasonló elképzelésPhonebloks néven már bejárta a világot. A cég eladását követően a projekt a Google kezében maradt, akiknél a legutóbbi feltételezések szerint rögtön háromféle változat is tervbe került a moduláris készülékből. Az Ara rendszer előnye, hogy az okostelefonok főbb komponensei cserélhetővé válnának, így egy jobb processzor, nagyobb memória vagy egy jobb kijelző beszerzéséhez nem kellene a teljes készüléket lecserélni, csökkentve ezzel többek közt az e-hulladék keletkezésének ütemét. Az elképzelés szerint a modularitás biztosításához szükséges szabvány bárki számára felhasználható lenne, ezzel biztosítva a kompatibilitást. Hogy ez az elgondolás milyen sikerekkel kecsegtet és hogy alakítaná át a jelenlegi piacot, az az elkövetkező néhány év nagy kérdése lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: