14 hajdúsági település kap uniós támogatást a szelektív hulladékgyűjtére

Tizennégy hajdúsági település több mint 35 ezer háztartásában kezdi meg a szelektív hulladékgyűjtést a Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás – jelentette be Kiss Attila, a társulás elnöke, Hajdúböszörmény polgármestere a projektzáró tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón szerdán.

A több mint egymilliárd forintos beruházást, amely a szelektív válogatóban 8-15 új munkahelyet is teremt, az Európai Unió és a magyar állam 932,3 millió forinttal támogatta – tette hozzá.
    
A beruházás keretében 74 ezer sárga, illetve barna fedelű kukát osztanak ki, amelyekben külön válogatva gyűjtik majd a lakásokban keletkező zöldhulladékot, illetve csomagolási hulladékot (papír, pet-palack, konzervdoboz), míg a harmadik kukába a hagyományos, lerakóba kerülő hulladék kerül – magyarázta a térség 120 ezer lakosát érintő beruházás részleteit Kiss Attila.
    
Elsőként Hajdúböszörményben kezdődik a gyűjtés május 5-én, majd szakaszosan vezetik be a többi településen is. A biohulladék elkülönített gyűjtése a nagyobb települések kertes ingatlanjaiban augusztusban kezdődik – tette hozzá megjegyezve, hogy a regionális lerakótól távol eső, illetve a kisebb települések 5900 kertes ingatlanán, ahol a házi biohulladék-gyűjtést nem célszerű bevezetni, házi komposztálókat osztanak ki.
    
A társasházi és lakótelepi részeken továbbra is gyűjtőszigetek működnek, amelyeket fém gyűjtésére alkalmas konténerekkel is kiegészítenek – jegyezte meg a polgármester.
    
Elmondta azt is, hogy a házhoz menő elkülönített hulladékgyűjtés és a gyűjtőszigetek jobb kiszolgálása érdekében öt új gépjárművel és egy görgős konténerszállítóval bővült a társulás járműparkja.
    
A kertes ingatlanokról a komposztáló telepre szállított biohulladékot önjáró komposztforgató gép és egy zöldhulladék aprító fogja hatékonyan kezelni. A gépek beszerzésére 450 millió forintot fordítottak – közölte Kiss Attila.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: