„Takarítsunk össze Európában!” május 10-én

„Takarítsunk össze Európában!” május 10-én

Évente több millió tonnányi hulladék kerül Európában az utcákra, az óceánba, a tengerpartokra, az erdőkbe és a természeti területekre, viszont minden évben több millió európai polgár tisztítja meg környezetét önkéntes akciók keretében. A „Takarítsunk össze Európában!”azzal a céllal jött létre, hogy az ilyen akciókat támogassa, felhívja a figyelmet a szemét és hulladék által okozott probléma jelentőségére, és az embereket szokásaik megváltoztatására ösztönözze. A kezdeményezés koordinálása az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében történik.

Janez Potočnik környezetvédelmi biztos szerint: „A polgári takarítási mozgalmak egyre elterjedtebbek Európában, és szerettük volna egy európai esemény keretében összefogni őket. 21 országban már létrehoztunk nemzeti kapcsolattartási pontokat, amelyeken keresztül az emberek a helyi akciókról tájékozódhatnak, valamint arról is, hogy miként tudnának segíteni. Ez a kezdeményezés az aktív közreműködésre épül: húzzunk hát gumicsizmát, kesztyűt és takarítsunk! Mindannyian tiszta környezetben szeretnénk élni, fogjunk össze hát, és takarítsuk össze közösen Európában!”

Az elmúlt években számos takarítási kampányt szerveztek Európában, hogy felvegyék a küzdelmet a hulladék okozta problémák ellen. A „Takarítsunk össze Európában!” egy Európa-szerte ugyanazon a napon megrendezett, a lehető legszélesebb tömegeket megmozgató esemény keretében gyűjti egybe ezeket a kezdeményezéseket.

A takarítsunk össze Európában!” egy igazi alulról induló kezdeményezés, amely célja, hogy az embereket tájékoztassa, és saját érdekükben környezetük megtisztítására ösztönözze. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek gyakran megdöbbenek azon, mennyi hulladék keletkezik és van elszórva a környezetükben. A hulladék pedig értékes is lehet. Az összegyűjtött papír, üveg, fém és műanyag újra vagy újrahasznosítható, ami egyben csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat, gazdasági lehetőségeket kínál, új munkahelyeket teremt és segít elmozdítani Európát egy egyre inkább körkörös gazdaság felé

A Bizottság támogatja a kezdeményezést, azonban maga a takarítás tőle függetlenül, helyi szinten, a polgárok irányításával történik. Sok esetben a helyi hatóságok, civilszervezetek, a vállalati szféra képviselői és iskolák is részt vesznek az esemény koordinálásában vagy magában a takarításban. 15 uniós országban, valamint Andorrában, Bosznia és Hercegovinában, Norvégiában, Szerbiában és Törökországban rendeznek programokat a kezdeményezés keretében. Az országa nemzeti szervezőjének honlapján Ön is böngészhet a helyi rendezvények között.

Háttér-információk

LIFE-program alá tartozó „Takarítsunk össze Európában” projekt koordinálását, a többek között az Európai Hulladékcsökkentési Hétért felelős Városok és régiók szövetsége az újrahasznosításért és az erőforrások fenntartható kezeléséért egyesület látja el. Az esemény szervezői kifejlesztettek egy kommunikációs eszköztárat, amelyet a koordinátorok bocsátanak majd a résztvevők rendelkezésére.

Az Észtországból kiinduló mozgalom „Let’s Do It!” World („Gyerünk világ, tegyük meg!”) koordinálta 2012-ben azt az egész világra kiterjedő takarítási akciót, amely során 7 millió önkéntes Ázsia, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika és Európa 84 országában takarította környezetét egy teljes napon át. Ehhez hasonló akciókra került sor 2013-ban is. A kezdeményezések alapját elsősorban az önkéntes hálózatok közösségi oldalakon keresztül történő kiépítése jelentette, de emellett adománygyűjtéssel is foglalkoztak és szponzorokat is próbáltak a programok számára megnyerni.

A 10 000 tagot számláló Surfrider Foundation Europe 1500 önkéntessel büszkélkedhet, 40 helyi képviseletük van és több mint 40 000 támogató áll mögöttük. Kezdetben a tengerpartokat takarították, de mostanra már akcióikat kiterjesztették a tavakra és folyókra is. A mozgalom 1984-ben indult a kaliforniai Malibun, ahol a szörfösök a kedvelt partszakaszaikat kívánták védeni a helyi szintű szennyezéstől. A mozgalom 1990 óta van jelen Európában. A Bizottság úgy véli, hogy a lakosság hulladékkal szembeni tudatos magatartása és a szokások megváltoztatása igen fontos a hulladékokkal kapcsolatos uniós jogszabályokban megjelölt célok elérésében. A hulladékkeletkezés megelőzését és a hulladékgazdálkodást a Bizottság 2014-ben kiemelt kérdésként kezeli, és a körkörös gazdaságra vonatkozó átfogóbb intézkedéscsomag részeként nyáron felülvizsgálja a hulladék-újrafeldolgozásra és a hulladéklerakásra vonatkozó célkitűzéseket.

További információk

A Takarítsuk ki Európát kezdeményezés honlapja:

http://www.letscleanupeurope.eu/

Az eseményről szóló angol nyelvű tájékoztatót az alábbi oldalon találja:

http://www.ewwr.eu/sites/default/files/Factsheet%20-%20Let%27s%20Clean%20Up%20Europe.pdf

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség a tengeri hulladékra vonatkozóan létrehozott egy új alkalmazást, amely a Google Play-ről letölthető. További információkat az alábbi honlapon talál:http://www.eea.europa.eu/themes/coast_sea/marine-litterwatch

A hulladékokkal kapcsolatos uniós jogszabályokról bővebb tájékoztatást az alábbi oldalon talál:

http://ec.europa.eu/environment/waste/index.htm

Forrás: Európai Bizottság sajtóközlemény

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: