Korszerűbb technológiával kevesebb hulladék

Fejlesztette gépparkját 364 millió forintos beruházás keretében a műanyag csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó mórahalmi Hok-Plastic Kft. – jelentette be az ügyvezető április 20-án, vasárnap.

A társaság a beruházáshoz 146 millió forint európai uniós támogatást nyert a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. Horváth Csaba elmondta: vásároltak egy műanyaghulladék-újrahasznosító gépet, egy kompakt hűtőberendezést, valamint egy fóliafújó berendezést. A cég szemeteszsákokat, műanyag zacskókat, élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyárt. Éves alapanyag-felhasználásuk 3-4 ezer tonna. A hulladék újrahasznosító géppel a gyártás során keletkező műanyag hulladékot tudják újrahasznosítani, amely környezetvédelmi és költséghatékonysági szempontból is kiemelten hasznos. A kompakt hűtőberendezés, a cég extruder gépeinek hűtővizét tartja egyenletes hőmérsékleten, így biztosítva a termékek kiváló minőségét, a nagykapacitású fóliafújó gép (extruder) révén pedig új piacokra tud majd belépni a társaság, egyben gyártókapacitását is bővíti. A beruházás új irányt és mennyiségi növekedést is biztosít – hangsúlyozta az ügyvezető. Ezentúl speciális élelmiszer-ipari csomagolóanyagokat is előállítanak majd. A pályázati projekt 2013. január 21-én kezdődött és várhatóan 2015. közepén zárul le. A Hok-Plastic Kft. – jogelődje révén – 1996 óta működik a műanyagipari ágazatban. A folyamatos fejlődés révén ma már 25 alkalmazottal dolgoznak. A cég nettó forgalma több mint 2 milliárd forint évente. Árbevételük 84 százaléka nyugat-európai exportból származik. Fő piaca Ausztria, Németország és Hollandia. A Hok-Plastic Kft. termékei iránti kereslet a magas minőségnek köszönhetően még a válság idején sem csökkent – jelezte az ügyvezető. A nyugat-európai vevők elégedettségét azonban csak úgy lehet hosszú távon fenntartani, ha világszínvonalú minőséget, versenyképes áron és rövid határidővel tud szállítani a társaság – tette hozzá.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.techmonitor.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: