Elkezdődött a komposztkeretek kiosztása

Miskolc komposztálási programjának köszönhetően több mint kétszázan juthatnak a háztartásukban keletkező zöld- és szerves hulladék komposztálását segítő komposztkerethez. Az országosan is párját ritkító, többéves múltra visszatekintő program keretében szerdán átadták az első faládákat a Zöld Kapcsolat Egyesületnél.

koposztalas_atado_140409ml_7.jpg

Mint F. Nagy Zsuzsanna, az egyesület munkatársa elmondta, közreműködésükkel az elmúlt hét évben csaknem 2500-an vágtak bele Miskolcon a házi komposztálásba, s ezáltal nemcsak értékes tápanyaghoz juttatták kertjüket, de harmadával csökkentették az elszállítandó hulladék térfogatát is.

– Miskolcnak ma már nincs olyan városrésze, ahol ne komposztálnának. Nagy örömünkre kortól, nemtől és képzettségtől függetlenül rengetegen csatlakoztak a sikeresen futó programhoz – emelte ki F. Nagy Zsuzsanna. A városlakók is felismerték tehát az otthoni komposztálásban rejlő lehetőségeket, ugyanakkor a komposztálás a települések érdeke is. Mint az egyesület munkatársa ismertette, hazánkban egy átlagos állampolgár évente körülbelül 300 kilogramm hulladékot termel. Ennek a háztartási hulladéknak a jelentős hányada, mintegy 30 százaléka komposztálható szerves anyag – 30 százalékkal csökkenthetők tehát az ilyen jellegű költségeink, a települések számára pedig csökkenek a szállítási és „hulladékkezelési” költségek, valamint csökken a szállításból eredő levegőszennyezés mértéke is.

koposztalas_atado_140409ml_4.jpg

F. Nagy Zsuzsanna szólt arról is, hogy idén is több olyan miskolci jelentkezett komposztkeretért, aki már nagy tapasztalatokkal rendelkezik a háztartási hulladék ilyetén felhasználását illetően. A szerdai tájékoztatás és komposztkeret-átadás alkalmával már pontosan tisztában voltak tehát azzal, miért is jó a talajnak a komposzt. Mint ismert, a komposzt humusztartalmában a tápanyagok olyan formában vannak jelen, hogy a növények könnyen fel tudják venni azokat. A komposztálással javul ugyanakkor a talaj szerkezete is, ami elősegíti a levegőzését, de segíti a talaj felmelegedését, serkenti a növények fejlődését, és nő a talaj biológiai aktivitása.

A miskolci komposztálási program nem pusztán a faládák átadására korlátozódik, hanem a komposztálás fortélyairól előadásokat is tartanak a Zöld Kapcsolat Egyesületnél, ahol a programhoz csatlakozók folyamatosan kérhetnek tanácsadást, igényelhetnek ág aprítékolót, megtekinthetik az Avasi Arborétumban található komposztkertet, és a leglelkesebbek komposztmester képzésre is jelentkezhetnek.

A fából készült komposztkereteket előre egyeztetett időpontban lehet átvenni a Zöld Kapcsolat Egyesületnél, a Kossuth u. 13. szám alatt. Legközelebb április 14-én, hétfőn, majd április 24-én, csütörtökön lesz erre mód. A további időpontokról a Zöld Kapcsolat Egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők: www.zoldkapcsolat.huinfo@zoldkapcsolat.hu, tel.: 505-077.

A cikk eredetiben itt olvasható: http://www.minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: