fbpx

Egy hónap alatt húszezren jelentkeztek a TeSzedd!-akcióra

Egy hónap alatt húszezer önkéntes jelezte csatlakozását az ország legnagyobb szemétszedési mozgalmának májusra tervezett akciójára országszerte – közölte az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szombaton az MTI-vel.

    A “TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” elnevezésű akcióban csaknem 250 “találkozási pontot” jelöltek meg; vagyis eddig ennyi szemetes helyszínt jelöltek meg, amelynek a megtisztítását tervezik.
    Közölték, ilyen “találkozási pontok” megjelölésére továbbra is van lehetőség, erre április elejétől lehet jelentkezni. A regisztráció május 2-án zárul a www.teszedd.hu weboldalon, a szemétszedés pedig május 9-11. között lesz.
    Az országos szemétgyűjtési akcióra eddig nagyrészt általános iskolák, önkormányzatok és cégek jelentkeztek, és jelöltek meg találkozási pontokat.
    Az akciót az OHÜ szervezi a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közreműködésével.
    Közölték, az idei akcióval Magyarország nemzetközi porondra lép, mert csatlakozik az Európai Bizottság “Tisztítsuk meg Európát!” elnevezésű projektjéhez. Az együttműködés keretében május 10-én Európa 28 országában tartanak egyszerre hasonló szemétgyűjtési akciót.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .