Egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indul Hódmezővásárhelyen

Jelentősen csökkenhet a szemétdíj Hódmezővásárhelyen a város hulladékgazdálkodási programjának köszönhetően – hangzott el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Almási István polgármester közös sajtótájékoztatóján.

Uniós támogatással csaknem egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indul Hódmezővásárhelyen, a környezetvédelmi beruházás célja a környezetterhelés csökkentése és az újrahasznosítás arányának növelése – jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.

A Hódmezővásárhelyi Hulladékgazdálkodási Program során 985 millió forintból teljesen új, önkormányzati többségű és vezetésű rendszert alakítanak ki 2014 végére, 2015 elejére – mondta a politikus sajtótájékoztatón.

A környezetvédelmi beruházás 95 százalékát uniós és hazai kormányzati támogatás fedezi, amelynek részeként összesen 11 hulladékot gyűjtő és tömörítő, illetve szállító járművet, a hulladék kezelésére alkalmas berendezéseket szereznek be, emellett a szelektív és zöldhulladék begyűjtésére 24 ezer 240 literes kukát vásárolnak – tudatta a polgármester.

A gyűjtőjárműveket az edényekben elhelyezett chipek olvasására alkalmas eszközökkel szerelik föl, így rögzíthető hány alkalommal szállították egy adott háztartásból a hulladékot, és a számlázás is ez alapján történik majd – közölte Almási István.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a térség országgyűlési képviselője elmondta, a dél-alföldi régióban elsőként megvalósuló program lehetőséget teremt arra, hogy Hódmezővásárhelyen jelentősen csökkenjen a szemétdíj.

A jelenlegi átalánydíjról a mennyiségen alapuló elszámolásra tér át a hulladékgyűjtés rendszerre, és mivel a szolgáltató ingyen fogja elszállítani a szelektív és a zöldhulladékot, mindenkinek érdekében áll a szelektív gyűjtés, hogy minél kevesebb, végül a lerakóba kerülő hulladék keletkezzen a háztartásokban.

Az államtitkár közölte, a kormány további fejlesztéseket tervez a lakosság terheinek csökkentése, a szelektív hulladékgyűjtés arányának növelése érdekében.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: