Miért csúszik a hulladékdíjak számlázása?

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás nonprofit tevékenységgé vált. 2014. január 1. óta városunkban a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. látja el ezeket a tevékenységeket – nyilatkozta lapunknak Gősi Zoltán a társaság ügyvezetője.

– Elmondhatom, hogy az átállás a legtöbb területen zökkenőmentes volt. A lakossági, intézményi és gazdálkodó szervezetek háztartási jellegű hulladékának elszállítása vagy a lakossági, intézményi szelektív hulladékgyűjtés működtetése (szelektív gyűjtőszigetek, hulladékudvar) a megszokott mederben zajlik. A szolgáltatás rendjében sem történt változás és a Kft. hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjai is megegyeznek az előző évi díjszabással – tette hozzá.

Volt azonban egy nagy váltás, amire előre nem lehetett felkészülni. Közel húszezer ügyfél nyilvántartásba vett adatát kellett módosítani. Teljes állományátrendezést, ún. adatmigrálást kell elvégeznünk. Ez a technikai átállás hosszú folyamat és mindeközben alkalmazkodnunk kell a jogszabály által előírt számlakép kialakításához, amihez pedig a szoftvereket is igazítani kell. Amikor minden átállás lezajlott és a teszteléseket elvégeztük, akkor lehet csak a számlákat kiállítani és kiküldeni az ügyfeleknek.

– Ez várhatóan mikor fog megtörténni?

– Legkésőbb március közepéig mindenkinek szeretnénk kipostázni a hulladékdíjfizetésről szóló számlákat. Egyszerre három hónap számláit fogjuk ekkor kiküldeni.

– Egyszerre kell majd mindhármat befizetni?

– Nem, erről szó sincs. Márciusban a január és február havi számlákat kell kiegyenlíteni, áprilisban pedig a március és április havi számlákat, mindkét esetben eltolt ütemezéssel. Erről részletes információkat a számlalevélben találhatnak.

– Várható még ilyen számlafeltorlódás ebben az évben?

– Áprilistól negyedévente fogunk egyszerre három darab havi számlát előre kiküldeni, ahogy ezt már megszokták ügyfeleink. Hacsak valami rajtunk kívül álló ok fel nem merül, de nem szeretnénk próbára tenni a lakosság türelmét.

– Új gazdasági társaságként terveznek-e valami újdonságot a jövőben?

– Most lekötnek minket az átállás nehézségei, de folyamatosan vizsgáljuk milyen szolgáltatásbővítéssel lehetne a lakosság segítségére lenni. Március elsejétől indul a házhoz menő lomtalanítás szolgáltatása veszprémi lakosoknak. Az előző évihez képest ezt egy hónappal előbb indítjuk el. Veszprémi lakosok részére továbbra is él a házhoz menő veszélyes hulladékgyűjtés lehetősége és ősszel ismét aktuális lesz a házhoz menő őszi zöld hulladékgyűjtés megszervezése és lebonyolítása. Mindhárom házhoz menő rendszerű gyűjtés estében egyszerű telefonos egyeztetéssel lehet időpontot kérni a hulladékok elszállítására. Arra kérjük a veszprémieket éljenek ezzel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: