Hulladékgazdálkodási tendert nyert a Közgép konzorciuma

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében, több helyszínen megvalósuló beruházás kivitelezését a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a West Hungária Bau Kft. alkotta Őrség-2013 Konzorcium nyerte, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

 

A fejlesztéseket az uniós Környezet és Energia Operatív Program keretében finanszírozzák.

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által nyílt közbeszerzésen meghirdetett projekt eredetileg becsült ára 1 milliárd 120 millió forint volt, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tett konzorcium – amelynek a Közgép a vezető tagja – 1 milliárd 748 millió forinttal nyert.

Az értékelés kritériumai között 60-as súlyszámmal szerepelt az ár, 30-assal a környezetvédelmi és projektmegvalósítási intézkedések minősége, végül pedig 5-5 súlypontot ért a jótállási idő és a munkanélküliek foglalkoztatása.

A másik, vesztes ajálattevő a Geohidroterv Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. volt.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: