Üzemzavar volt a püspökszilágyi hulladéklerakóban

Üzemzavar történt a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. püspökszilágyi telephelyén december 2-án, a lakosságot érintő intézkedésre nincs szükség – tájékoztatta a nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.

Kereki Ferenc tájékoztatása szerint a telephelyen radioaktív hulladékokat dolgoztak föl, a munkát a végleges elhelyezésre való szokásos előkészítési folyamatoknak megfelelően (válogatás, tömörítés) tervezték elvégezni. A munkálatok közben “a technológiai épületen belül az ellenőrzési szintnél nagyobb felületi szennyezettség keletkezett” – közölte.

Tájékoztatása szerint a kibocsátást ellenőrző műszerek nem mértek “kivizsgálási kritériumot meghaladó kibocsátást” sem a technológiai épületből, sem a telephelyről. A lakosságot érintő intézkedéseket nem kell bevezetni – tette hozzá.

A történteket vizsgálják a hatóságok és az RHK Kft. is – zárul a közlemény.
A püspökszilágyi radioaktív hulladék feldolgozót és tárolót a honlapján olvasható ismertető szerint 1976-ban helyezték üzembe. A létesítmény feladata az intézményi eredetű radioaktív hulladékok átvétele és elhelyezése, az egész országra kiterjedően nyújtja szolgáltatásait. 1998. július 1-jéig üzemeltetője az ÁNTSZ Pest megyei intézete volt, jelenleg az RHK Kft. üzemelteti.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: