Tiltakozás a tárnoki hulladékégető ellen

Holló Szilvia közleménye:

“Sajnos a napokban jutott a tudomásunkra, hogy Tárnokon az Önkormányzat közreműködésével szemétégetőt fognak építeni. A legnagyobb titokban a terveket benyújtották a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Energiaügyekért Felelős Államtitkárságára.

A projektet az Unió még nem fogadta, hiszen a szigorú feltételeket a megvalósítóknak teljesíteniük is kellene!

A megvalósítási helyszín Tárnok M7 melletti területe, amelynek szervezésével  a tárnoki képviselő-testület igen régi prominens tagja Radics Ernő van megbízva. A projektben egy floridai cég is közreműködik, amelyik ezen közreműködésért 49%-os részesedért kap. A kivitelezést végző cég háttere is bizonytalan, hiszen egy külföldi Úriember tulajdonában álló cég van megjelölve.

A szemétégetőt jelen esetben hulladékfeldolgozónak nevezték el, bár a technológiai folyamátban égetés is szerepel. A szemétégetőnél használt technológia egy kipróbálatlan friss szabadalom, így a leírásban használt értékek csak tervezettek, valós körülmények között nem kipróbáltak. A meghatározott 0%-os károsanyag-kibocsájtás nem valós. A kibocsájtott anyagok elsősorban kb. 10 km-es sugarú körben fejtik ki hatásukat. Egészségügyi hatásai 5-10 év múlva jelentkeznek. Tárnok és környékének földrajzi adatsága, hogy völgy jellegű még fokozzák is a kibocsájtott károsanyagok megrekedését a területen.

Az üzem alapanyaga elsősorban a gumi, műanyag és kommunális hulladék.”

További részletek >>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: