fbpx

Idén is lesz Teszedd!

Az idén ismét megrendezik a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciót szeptember 14-én.

Az akcióval a szervezők az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet – mondta Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkára az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A mostani önkéntes szemétösszegyűjtés csak a háztartási hulladékra terjed ki, például a veszélyes anyagokra, vagy az építési törmelékre nem. A szervezők szeretnék, ha Magyarország 3200 települése közül minél több csatlakozna a kezdeményezéshez. Tavaly 700 településen mintegy 150 ezer önkéntes gyűjtötte a szemetet – mondta az államtitkár. Az akció a szervezésben és a lebonyolításban Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) mellett együttműködő partner a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője arról beszélt, hogy Magyarországon évente mintegy 3 millió tonna lakossági szilárdhulladék keletkezik. Ebből a mennyiségből tavaly a TeSzedd! akció során mintegy 3000 tonnát gyűjtöttek össze. Hozzátette: van olyan becslés, miszerint Magyarország területén akár 100 millió tonna illegálisan szétszórt hulladék is lehet. Úgy vélte: nagy szükség van a tudatformálásra hulladékügyben. Erre példaként hozta, hogy az OHÜ tavalyi – országos reprezentatív – közvélemény-kutatásában a válaszadók 70 százaléka mondta, hogy rendszeresen részt vesz a szelektív hulladékgyűjtésben. Miközben a tények azt mutatják, hogy a magyar lakosság 15-20 százaléka gyűjti ténylegesen szelektíven a szemetet.

Az ügyvezető az MTI kérdésére elmondta: évente Magyarországon mintegy 4,0-4,5 millió tonna települési szilárd hulladék keletkezik. Ennek kétharmadát a lakosság “termeli”, a fennmaradó hányad az intézményekben, a munkahelyeken keletkezik. Ennek begyűjtése, ártalmatlanítása évente mintegy 60 milliárd forintba került. Ez az összeg a rezsicsökkentés nyomán 55 milliárd forintra csökken ebben az évben. A TeSzedd! akcióra az OHÜ – az előző évekhez hasonlóan – mintegy 130 millió forintot biztosít.

Illés Zoltán az MTI-nek elmondta: a hulladékot jelentősen csökkenteni lehetne, ha bevezetnék a betétdíjat. Bevezetésre szerinte a jövő évben – a választásokat követően – kerülhet sor, ez szerinte a gazdasági folyamatok kifehérítéséhez is hozzájárulna.
Hozzátette: a bontási törmelék rendezett lerakására, és ennek az újrahasznosításra is született terv. Az elképzelések szerint az állam 1 kilogramm bontási törmelékért 1 forintot fizetne, és a begyűjtött mennyiséget kilogrammonként 6 forintért értékesítené – szabványban írnák elő -, és azt útalapba kellene kötelezően felhasználni 30 százalék kavics helyett. Magyarországon a becslések szerint évente 12-18 millió tonna bontási törmelék keletkezik. Ezt is a választásokat követően vezetnék be az elképzelések szerint.

A szervezők azt is közölté: a TeSzedd! akció három éve alulról jövő kezdeményezésre indult. A mostani önkéntes munkára már annak hivatalos meghirdetése előtt 33 ezernél többen regisztráltak az akció honlapján. A szervezők kérik az önkénteseket, hogy részvételi szándékukat regisztrációval jelezzék a szervező munka megkönnyítése érdekében.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: