Hogyan nyerjünk hulladékból energiát

Ésszerű megoldásnak tűnik, hogy Magyarországon az évi körülbelül 5 millió tonna települési szilárd hulladékunktól (melyben joghurtos dobozaink, ásványvizes és öblítős flakonjaink mellett bomló szerves anyag, papír, üveg, fém és ’higiéniai hulladék’ is bőven megtalálható) egyszerűen égetéssel szabaduljunk meg. 

Bár hulladékaink zöme még mindig lerakókban végzi, de hazánkban évente 400 ezer tonna már ’füstté válik’. Ebből ráadásul szinte az összes energiát is szolgáltat: a Rákospalotai hulladékégető például 13 ezer lakás fűtéséhez szükséges gőzt és 45 ezer lakás éves villamos energia szükségletét állítja elő.

A hulladékégetők sikerét (és a termelődő hulladék gigászi mennyiségét) jól példázza, hogy az USA-ban 190, Németországban 53, Angliában 39 működik belőlük – sőt, itt további 91 építését is tervezik. Csak Bécsben négy hulladékégetőt találni, ami a helyi távhőellátást teszi nagyon olcsóvá. Bármilyen mutatósak is a számok, az égetésnek jócskán akad ellenzője is. A legfontosabb kifogás, hogy a visszamaradt tetemes mennyiségű salak maga is veszélyes hulladék, de ami még rosszabb, hogy a felszálló pernye (főleg a szemétben található műanyagok miatt) tele van mérgező vegyületekkel, köztük az egészségre rendkívül káros dioxinnal.

 

Az Izlandon található Isafjordur város égetőjének füstgázszűrőjét alig pár éves működése alatt kétszer is ki kellett cserélni. A második meghibásodás után végleg bezárták az üzemet – annak ellenére, hogy hatalmas összeget emésztett fel a felépítése. Ugyanerre a sorsra jutott egy kanadai hulladékégető is Ottawában. Az argentinai Yocsinában 2011-ben a megengedettnél 200%-kal magasabb dioxin kibocsátást mértek, de a csúcstechnológiájúnak számító skóciai Dumfries üzem is közel 200-szor lépte már túl a megengedett kibocsátási értéket megnyitása óta.

Pedig más módja is lenne, hogy a hulladék okozta fejfájást elkerüljük. A legkézenfekvőbb persze az, ha egyáltalán nem keletkezik szemét. Angliában már működnek például olyan üzletek, ahol saját tartóedénnyel és bevásárlótáskával érkeznek a vevők – nem kevés műanyag csomagolást és szatyrot spórolva meg.

A Zero Waste (Nulla Hulladék) mozgalomhoz néhány éve csatlakozott San Francisco városában ma már nem csak ajánlott, egyenesen kötelező részt venni a szelektív gyűjtésben – még a városba érkező túristáknak is. A műanyag hulladékból újra műanyag termékek születnek, a szerves hulladékból pedig jó minőségű komposzt lesz, több száz környékbeli gazdaság örömére. Az angliai Guy Marsh börtönében a konyha hulladéka metánban gazdag biogázzá és trágyává alakul.  Így a siker nem csak a börtön üvegházából a  konyhára kerülő gyönyörű piros paradicsomokban mérhető, hanem éves szinten 18 ezer fontot is meg tudnak takarítani.

De nem muszáj külföldre mennünk jó példáért. Bár Budapest hulladékgyűjtése jórészt az FKF feladata, de a kerületeknek is jócskán akad mozgástere. Pestszentlőrinc-Pestszentimre például nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy három uszodáját zöld hulladékkal fogja fűteni. A kerületnek biomassza fronton eleve jók az adottságai: az utak szélén, a parkokban, illetve a helyi közintézmények udvarán található számtalan fa rendszeres metszéséből évi 1400 tonna nyesedék aprítható. Ha sikeres lesz a benyújtott pályázat, a Vilmos Endre Sportcentrum 600-800 tonna éves tüzelőanyag igénye ebből könnyűszerrel fedezhető. Az önkormányzat azonban itt nem áll meg: már vizsgálják, hogyan lehet a szennyvíz hőjét kinyerni, fűtésre használni.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre egyébként egyike annak a 8 kelet-közép-európai önkormányzatnak, akik úgy döntöttek, saját kezükbe veszik az energia- és hulladékgazdálkodás kérdését. A RE-SEEties projekt munkájában a budapesti kerület mellett többek között olasz, görög, horvát és román városok, illetve egyetemek és kutatóintézetek is részt vesznek.  Tekintve, hogy városi szinten a tervezésnek óriási szerepe van, ezért a projekt egyik legfőbb célja egy olyan útmutató összeállítása, amelyet a régió bármely önkormányzata könnyűszerrel fel tud használni. A RE-SEEties a szemléletformálásra is nagy súlyt fektet. Valószínűleg a 18. kerületi lakosok, akik évente 80 ezer darab 120 literes lombzsákot töltenek meg kerti hulladékaikkal, fogékonyak is lesznek erre.

Tóth Gyula Gábor, dr

a BEE Environmental Communication alapítója

A blogbejegyzés eredetiben itt olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: