fbpx

Bristol nyerte el a 2015-ös Európa Zöld Fővárosa címet

Bristol nyerte el a 2015-ös Európa Zöld Fővárosa címet egyebek közt azzal, hogy a városban kétszeresére nőtt a kerékpárral közlekedők száma.

    A brit város Brüsszelt, Glasgow-t és Ljubljanát utasította maga mögé a döntő körben. Az elismerő címet Európa idei zöld fővárosában, a franciaországi Nantes-ban adta át a győztes város képviselőinek Janez Potocnik környezetvédelmi biztos. Bristol idén harmadik alkalommal került be a döntősök közé. A címet minden évben az a város kapja, amelynek környezettudatos tevékenységét független szakértők a legjobbnak ítélik. 
    Bristol a közlekedés fejlesztésre, a hatékony energiafelhasználásra és a megújuló energiaforrásokra irányuló projektjeinek, valamint a lakosságot mozgósító kommunikációs és közösségimédia-stratégiáinak köszönheti győzelmét. Az eddigi közlekedési és városfejlesztési intézkedéseknek hála javult a város levegőminősége és az elmúlt években megkétszereződött a kerékpárral közlekedők száma, és a város azt tervezi, hogy 2020-ig a mostani mutatót is megduplázza. 
    A zsűri Bristol az irányú elkötelezettségét is méltatta, hogy város a zöld gazdaság követendő példájaként igyekszik szolgálni egész Európa számára és még azon túl is – adta hírül a BBC. 
    Összesen nyolc város szállt versenybe a 2015-ös Európa Zöld Fővárosa címért. Az ítészek tizenkét szempontot vettek figyelembe az értékelésnél: egyebek között azt, hogy az adott város tömegközlekedése mennyire terheli a környezetet, mennyire fenntartható a városban a zöld területek felhasználása, milyen a levegő minősége, mekkora a zajszennyezés, milyen a hulladékkezelés és a vízgazdálkodás, illetve milyen hatékonyan használja fel az adott város az energiát. A legjobb négy közé jutott városok májusban mutatkoztak be a brüsszeli zsűri előtt. 
    A legkörnyezettudatosabbnak ítélt városnak járó zöld főváros címet először Stockholm kapta meg 2010-ben. Azt követően Hamburg, tavaly pedig a baszkföldi Vitoria-Gasteiz büszkélkedhetett a titulussal, Nantes-ot pedig jövőre a dán főváros, Koppenhága követi.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: