Házhoz ment a hivatal – központban a városüzemeltetés és a szemétszállítás

Megismerni a helyi problémákat, és mielőbb hathatós megoldásokat találni azokra – ez a célja annak a fórumsorozatnak, amelynek első állomása a 13. számú választókörzet volt. A Hunyadi Mátyás Általános Iskolába a terület lakásszövetkezeti elnökei, közös képviselői és a megjelent lakók megoldandó problémaként említették a csapadékvíz-elvezetést, a térség fáinak gallyazását, a kátyúzást, a játszóterek karbantartását, de szó volt a hulladékszállítás változásairól is.

Kriza Ákos polgármester elmondta, a fórumsorozat legfontosabb célja az volt, hogy közelebb vigyék a hivatalt a lakossághoz.
– Nagyon fontos, hogy ez csak az első állomás, minden városrészben, minden választókerületben szeretnénk megismerni a legfontosabb helyi problémákat, és az anyagi lehetőségek függvényében megoldani azokat. Az elmúlt években sok probléma nem oldódott meg, sajnos olyanok is, melyeknél rendelkezésre állt a forrás, éppen ezért átszerveztük a városüzemeltetési feladatokat, átszabtuk a városi cégek működését, azért, hogy egyes ügyek ne vesszenek el a hivatal bürokratikus útvesztőiben. Most kijelöltük azokat a személyeket, akik felelősek azért, hogy a problémák megoldódjanak, illetve mivel ez nekem is kiemelten fontos, személyesen felügyelem ezt a folyamatot – mondta Kriza Ákos.

Kovács Józsefné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője eredményesnek ítélte meg a hétfői eseményt, hiszen szép számmal jelentek meg az érintettek az általános iskolában, és nagyon sok problémáról informálódtak a városvezetés, a városüzemeltetésben érintett osztályok és tagvállalatok képviselői, melyeket a város anyagi lehetőségeinek függvényében mielőbb meg is fognak oldani.

A fórumon a város első emberén és a terület képviselőjén túl jelen voltak a városüzemeltetésben érintett osztályok és cégek képviselői, így Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője, Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet megbízott vezetője, Csordás László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési és beruházási osztályának vezető-helyettese, Barsi Béla, a MIK Zrt. műszaki igazgatója és Kottman Dezső, a MIK Zrt. létesítmény-üzemeltetési irodavezetője is.

A szemétszállítással kapcsolatban érkezett pozitív és negatív hozzászólás is, de legtöbben inkább segítséget kértek, informálódni próbáltak a változásokkal kapcsolatban. Volt, aki a szemétszállító kocsik pontos érkezéséről szólt és volt olyan is, aki arról, hogy a társasháznak problémát okoz kifizetni a szemétgyűjtőt, ami ráadásul nincs is kihasználva, mert sok az üres lakás. Megint más azt jelezte, hogy sokan más társas- vagy magánházból viszik a kukájukba, azok mellé a szemetet, ezért nem elég számukra az a tárolókapacitás, amit bérelnek. Molnár Attila, a szemétszállítási cég ügyvezetője leszögezte, az AVE Miskolc Kft – a többi hasonló profilú céghez – nem törvényalkotó, csupán annak végrehajtója, abban pedig pontosan szabályozva van, az is, hogy mekkora űrtartalmú kukákat kell bérelni.

– A törvény szabályozza azt is, hogy zárt edényzet szükséges, ennek ellenére sok helyen hiányzik a kuka teteje, illetve a tárolók mellé teszik a szemetet. Arra nekünk nincs módunk, hogy mindenhol összeszedjük a tárolók környezetében szétszórt szemetet. Különösen igaz ez a szelektív gyűjtők esetén, ahol sok esetben kommunális, kerti vagy építkezési hulladékot is leraknak a tárolók mellé – mondta Molnár Attila, hozzátéve, hogy utóbbi két hulladéktípust a miskolciak lakcímkártya felmutatásával a város három – Lorántffy, Bogács utcai és Sajószigeti úti – hulladékudvarában is el tudják helyezni.

A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban kiemelte, bár a városvezetéssel egyeztetve lehetővé tették azt, hogy az a társasház, amely vállalja ezt a fajta gyűjtést, csökkentheti a kukák űrtartalmát, ezáltal a szemétszállítás díját is, ezzel mindeddig minimális számú lakóközösség élt. A megjelentek erre úgy reagáltak, hogy azért, mert nem megoldott a zsákok ürítése, hozzátéve, hogy a szelektívgyűjtő szigeteknél is gyakori probléma az, hogy hamar megtelik főként a két PET-palackos tároló. Molnár Attila elmondta, a szelektív szigeteken megtelt szelektívgyűjtőkről a 46/508-782-es számon értesíthetik a szoláltatót, mely a bejelentést követően négy órán belül üríti azokat.

Szó volt a rezsicsökkentésről is. Molnár Attila ismét hangsúlyozta, hogy július 1-jétől – a törvényi szabályozásnak megfelelően – Miskolcon is csökken a szemétszállítás díja, ez a társasházak esetén már a júliusi számlában is megjelenik, azonban a magánházak negyedévente kapnak számlát, így az ő esetükben szeptemberben lesz érezhető a díjcsökkenés.

A cikk eredetiben itt tekinthető meg.

Forrás: http://www.minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

%d blogger ezt szereti: